Koronavírus

Legalább két dolgot nem értek én ezzel az új koronavírussal kapcsolatban. Először azt, hogy mitől más ez, mint a többi vírus. A fertőzési rátája nem különösebben magas, 2,2, azaz egy megfertőzött személy átlagosan 2,2 embernek adja tovább a fertőzést. Csak összehasonlításul: a szezonális influenza fertőzési rátája 1,4, de korábbi „testvérének”, a súlyos akut légzőszervi szindrómának (SARS) például 5 volt, míg a kanyaróé 15. Az elhalálozási arány 2,18%, míg a SARS esetében 9,6% volt. Nem világos az sem, hogy akkor hol van itt a világot fenyegető járvány; de azt mondják, az van.

Ha viszont járvány van, akkor nem értem a román hatóságok „eredeti” házi karanténrendszerét, ahol a „gyanúsított” otthon ül, de a családtagjai szabadon kijárhatnak. Vagy az Olaszországból hazatért gyerekek esetét, akik szüleinek a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) WhatsAppon kiküldte, milyen elvárások vonatkoznak a házi karanténra. Hogy aszongya: a karanténozottnak legyen külön szobája, és használjon külön fürdőszobát! Hol? A második emeleti, 45 négyzetméteres, kétszobás panellakásban?! Vagy a kert végében?

A DSP szakemberei naponta felhívják őket telefonon (!), hogy elmondják, vannak-e tüneteik, lázuk, miként alakul az állapotuk. Ellenőrizni nem tudják, hogy betartják-e a karanténra vonatkozó előírásokat, mert erre „nincs személyzet”. Valóban? Akkor ők mit őriznek ott?

Ha tényleg járvány van, aminek megoldása tipikusan állami feladat, ha képtelenek kórházban létrehozni karantént, ha képtelenek legalább kijárni azokhoz, akik esetleg fertőzöttek, akkor milyen egészségügyi ellátás ez? Miért fizetnek az emberek egy életen keresztül tengernyi pénzt egészségbiztosításra, ha akkor, amikor gond van (s még milyen gond lehet ezután!), akkor sem hely, sem körülmény, sem ember nincs? Jogos az elvárás, hogy a sajtó ne terjesszen rémhíreket a járványról. De az életképtelen, mindent csak „lepapírozó”, a gyakorlatban megoldást adni nem tudó, felduzzasztott és agyonfizetett államapparátusról sajnos, (rém)regényeket lehetne írni.