Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szóval a nagy Alibec, akit a még nagyobb Gigi Becali 15 millióért ajánlgatott még nem is olyan régen, félig kidobatott halmazállapotban várja, mit csinál vele a Stea… pardon, FCSB. Mert az edző merészelte őfelségét lecserélni. Mit tesz ilyenkor egy önérzetes zseni, odacsapja a kapitányi karszalagot, majd szétrúg egy ajtót, talán azzal együtt a karrierjét. (Habár mioritikus-mitikás tájakon nincs kizárva a holnapi puszilózás). Pedig nagy kár érte, ugyanis Dobrin óta ilyen román tehetség nem mutatkozott, minden sejtjéből fociillat árad. Ám ha huszonhat évesen ennyire esztelenül viselkedik, jaj, neki. Apropó Dobrin – a mexikói világbajnokságon ki kellett zárni a keretből, mert míg társai edzettek, ő ivászattal és pofázással gondolta magát pótolhatatlannak. Nos, tévedett. Tudása alapján ott lehetett volna Pelé és Beckenbauer mellett, így mehetett vissza Piteștire.
Szomorú, amikor a sportolóknak az ürességtől tündököl a koponyájuk. Soha nem értettem, miért provokálnak a védők tizenegyest. A helyzetek kis hányadából lenne gól, mert a csatárok öt méterről is tudnak fölé rúgni. De amikor több az ész a lábban, mint a fejben, a védő nem tud ellenállni a kísértésnek, muszáj odarúgjon, vagy vadabbul cibálja a trikót, mintha a Mariskáé lenne, és akkor a tizenegyes nyolcvan százalékban gól, plusz esetleg piros lap, letiltás ésatöbbi.
A butasági listán legyen az aranyérem (mert lemaradt róla) egy Francisco Lazaro nevű úriemberé, aki a stockholmi olimpia maratonján méhviaszos krémmel kente be magát, hogy ne izzadjon. Nem is izzadt, egyenesen belehalt. Egy másik maratonista, az osztrák sógor, Johann Kastenberger megélhetett volna a futásból, mert néhány versenyt megnyert, de ő mellékjövedelemre vágyott, és mi lehetne pénzesebb meló a bankrablásnál? Nem sokat, vagy tízet lékelt meg, a dutyiban volt mire emlékeznie.
A feledékenység is baj, három atléta lemaradt a tokiói olimpiáról, elfelejtették, hánykor kezdődik a verseny. Egy Stan Van Den Buys nevű belga focista az Ekeren csapatából pechére azt felejtette el, hol az Anderlecht kapuja, és hármat vágott a sajátjába egy meccsen. Chris Nicholl viszont angol úriemberként fair-playt gyakorolt, a Leicester – Aston Villa meccsen 1976-ban négyet rúgott, kettőt ide, kettőt oda. Hogy melyik csapatban játszott? Hát nem mindegy?