(Le)fizetett sportolók

Rájött a román sportminiszter, hogy mivel lehet megteremteni a gyakorlatilag nem létező minőségi sport tömegbázisát: pénzt kell adni a gyermekeknek, hogy leigazoljanak egy sportklubhoz. Sportolt vajon valamit életében ez az IT-mérnök végzettségű jóember (a róla szóló írásokban csak az szerepel, hogy tagja a parlament futballcsapatának, de ezt engedelmükkel nem számolnám ide)? Van valami fogalma, hogy mennyi munkát, edzést, lemondást, ugyanakkor örömet, sikert és elégtételt jelent a minőségi versenysport? Tényleg azt gondolja, hogy ez egy 300 lejes vásárlási utalvány kérdése, amit egyszer kap meg a gyerek, amikor először leigazol egy klubhoz?

Ettől nem lesz tömegsport, arra nagy tételben mernék fogadni. Az persze elképzelhető, hogy akár ezresével fogják elvinni egy-egy klubhoz a gyerekeket a szülők, hogy leigazoljanak, felvegyék a vouchert, oszt annyi. Egy év múlva minden bizonnyal több leigazolt sportoló lesz, mint most van. Ezzel aztán tömni lehet a statisztikákat, amelyeket lobogtatni lehet sajtóértekezleteken, konferenciákon, éves tevékenységi beszámolókon. Hogy konkrét eredménnyel jár-e, az nem érdekel senkit.

Miért nem lehetőséget teremtenek a sportolásra, a versenyzésre? Ne beszüntessék az iskolai testnevelésórákat, mint most is szándékoznak tenni, hanem naponta legyen sportóra, mert az legalább annyira fontos, mint a matematika vagy fizika. Sőt. De ne csak az órarendben szerepeljen, hanem legyenek körülmények megtartani ezeket, legyenek sporttermek, uszodák, jégcsarnokok, és természetesen szakemberek, akik foglalkoznak a gyerekekkel. Legyenek kosárpalánkok a tömbházak között, a játszótereken, ne annyi, mint az Egyesült Államokban, ahol egyiktől látszik a másik, de legalább annyi, mint Szerbiában vagy Szlovéniában. Legyen alaptantervi előírás, hogy minden nyolcadikos gyereknek kell tudni úszni, mint évtizedek óta Magyarországon – s akkor lesz eredmény a minőségi sportban is. Addig csak szórjuk a pénzt, és megoldjuk ezt is, mint mindent – papíron.