Leforrázva?

Aki ismeri a népmesét a malackáról és a mohó farkasokról, eszébe juthat, ahogyan a ragadozót az eszes házigazda forró vízzel megkopasztja. A gond az, hogy az állatmese ezerarcú értelmezésében sokszor mi vagyunk a leforrázott… kismalac.

Hogyha képzeletben vagy akár terepen gyalogszerrel végigjárnánk Székelyföld keleti részét, Suceava, Neamț, Bákó, Vrancea és Buzău megyék mentén, alig-alig találnánk jelentősebb hosszúságú részt, nagyobb kiterjedésű övezetet, ahol a „moldvai ordas” be nem hatolt volna a határ innenső oldalára: csúnyán csipkézett Erdély-Moldva határt látunk. Persze, amennyiben látni akarjuk a nem hivatalos területfoglalásaikat is. Az anyaországban és nemzetközileg is jól ismert helyszínek: 1. Gyimesbükk, ez már az 1968-as megyésítéskor elveszett, 2. Úz-völgy, ami stratégiai övezet a románoknak, 3. Békás-szoros, ez elsősorban turisztikai és gazdasági szempontból jelentős (utóbbiról éppen most születhet bírósági ítélet).

Többtucatnyi közbirtokosság és magyar többségű település van, amelyeknek területi vitái adódtak moldvai helyi hatóságokkal, polgármesteri hivatalokkal, prefektúrákkal. Amikor a székelyföldi közbirtokosságok újjáalakultak és megkezdték tevékenységüket, a közgyűléseiken vagy sajtóbeszámolóikban még évekig ott szerepelt az Erdély-Moldva határ mentén fekvő területeik, erdőik visszaszerzési folyamata, vitás helyzete. Számos helyszínen még ma is rendezetlen ügy, még ma is óriási területeket bitorolnak jogtalanul a keleti szomszédok.

Nyilván, történtek békés megegyezések is, de azokat általában legalább húsz-harminc, olykor ötven tárgyalás előzte meg. Az ember gyarló (a pápa is elismeri!), s hát van példa olyan székely-román (moldvai) kiegyezésre is, hogy a vitatott erdős területet a békesség jegyében mindkét fél a sajátjaként tüntette fel, vagy pedig egyikük térképén sem szerepelt, és a fát közösen kitermelték a „senki földjéről”.
Összességében, főleg a három legfontosabb támpontot tekintve, Székelyföld nem áll jól a határvitákban. Ha a Békás-szorost, illetve annak legszebb övezetét elveszik Hargita megyétől, illetve Gyergyószentmiklós várostól, s ha az Úz völgye java részének közigazgatási alárendeltségét sem ismerik el Csíkszentmártonnak, akkor tényleg a farkas a nyerő, és mi itt állunk leforrázva.
Hátha mégsem!