Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tavasztól őszig gyakran felhangzott egykor faluhelyen, itt, Felső-Háromszéken egy-egy elnyújtott férfikiáltás, mintegy lassú, fáradt léptek ritmusához igazítva, amelynek nyomán gazdák és gazdasszonyok színek sarkából, konyhák és kamrák alsó polcairól gyorsan előszedték a félrerakott, lyukas, porlepte bádogedényeket, hogy új feneket tétessenek fazékra, kondérra, illetve hogy betömessék a kilyukadt zománcozott csészéket, tányérokat a Kantából érkezett iparossal. Rendszerint a délelőtti órákban jött gyalogosan a bádogos, estefeléig maradt egy-egy faluban, s így napközben hol itt, hol ott hangzott fel a kiáltás: Rééé-pe-rál-ni-va-ló-li-kas-e-dééény!
Akinek volt ilyen edénye, megjavíttatta. Nem dobta el, mert sajátjának érezte, mint általában egész környezetét, a vizet, a termőföldet, az élővilágot. Ragaszkodott ehhez is, ahhoz is. Cselekedetei arra vallottak, hogy javíthatónak tartja mindazt, amit szerzett, illetve örökségbe kapott.
Az utóbbi 40–50 évben a „kihangosító” nemigen kapcsol be. Nincsen javíttatni valónk, minden a szemétben végzi, míg környezetünk, világunk is eldobni való kacat nem lesz…
Töprenghetünk napestig, egyre több a: miért? Gyakran néz ki s hallgatózik mostanában, járvány idején ugye az ember ablakon, ajtón, résnyire nyitott kapun, szükség esetén pedig, meghatározott időpontokhoz igazodva – hogy ne ütközzék az állami hatóságok által hozott rendeletekbe – lakását, házát is elhagyja, s így futtában, loholva látja a maga körüli kisvilág változásait is. Mondhatnám, a felszínt. Hogy mi van a mélyben, nem tudni. A rengeteg hír, az egymást érő tájékoztatások, a véletlenszerű értesülések, a napi pontos (?), számszerű adatok közlése, amelyeket mind-mind házhoz szállítanak a tömegtájékoztató eszközök és felületek, ugyancsak a felszínt érintik. Nem leszünk általuk okosabbak, bölcsebbek, látásunk a lényeget illetően nem „javul meg”.
Tetteinket még ha ideig-óráig sikerül is befolyásolniuk külső tényezőknek, magát az egyéniséget nemigen tudják átalakítani, hogy holnaptól – úgymond – más legyen a világ. Ehhez az embernek a világban elfoglalt helyét és hivatását kellene pontosan ismernie. Például több megértést tanúsíthatnánk egymás iránt, a teremtett világot meg sokkal többre kellene, hogy nézzük… Persze, ha megengedi közismert „szerénységünk”!