Lobogónyi március

Átmossa az idő könnyben, tisztálja kora tavaszi harmatban minden áldott esztendőben drága népeinek történelmi fehérneműjét. Teszi ezt gondosan, ahogy illik az igazakhoz és őseikhez, hites rovásaikkal, fehér testű juharfák rostjára. Minálunk így mondja a fáma, és így tartja az asszonyok Nagyasszonya az esztendő minden órájában.

Március közepe táján hajnal előtt órával kel az idős ember, percről se elmaradni a szent szabadság hajnaláról; égre hinti földről az áldást áldott madaraknak, kik tartják a kötést ember és napvilági szentségek között: szabadság s akkor is, véle is együtt szerelem, a matematika és világszabadság együtthatójával.

Volt úgy s kár is volt belőle hatalmas, hogy egy-egy nép szabadságháborúját degenyeggel s hámkenővel keverték gonoszak a föld porába-sarába, haszna ne lenne abból a népek harcának, ne a vért s imát egyként ajánlva s fölmutatva küzdő s imádó népnek.

A bűnből való föloldozás istenek dolga, ám a szabadság örök és hatalmas próbáját kiálló népek a maguk csontján viselik mindörökké a harc próbájának pecsétjét. Az ragyog álomban, mutatja a kétségtől megrebbentettnek az igaz utat, s ad erőt bejárni azt.

Március fényözönét s a szabadság reményét magán viseli minden időkben a magyar nemzet minden igaz fia. Voltak próbák januárok és júniusok áradatában annyi ezer esztendő alatt, ám ez a nép önmaga tisztességét meg nem gyalázta akkor sem, mikor mindent egy kockára kényszerített a sorsa: küzdeni halál ellen életért, rabság ellen szabad sorsunkért. Mindennek valós voltát és létét magában foglalja szellőnyi libbenésében a magyar szabadság hármas színe-sávja.

Március 15. előtt és érette nagymosás lélekben, másként nem lehet ebbe a magyar féle virradatba lépni. Valljon, ha ki most először, valljon a szabadság szellőiben, valljon, aki eddig tagadott, s most érte el a próba, ezen a kiterített lobogónyi márciuson. Ez lészen legnagyobb nemzeti sorozásunk idén is, akár annyi más alkalommal is, te éretted, Haza, s annak Márciusa, az örök!