Lópisztoly

Helye volt a könyvnek családunkban, s az olvasás szenvedélye sem hiányzott. A Gulliver utazásaihoz mégis szülőfalum egykor jól ellátott s a felnőtt lakosság körében is nagy látogatottságnak örvendő közkönyvtárából jutottam hozzá. Tévékészüléket, amely képi formában hozta volna a nagy kalandokat, még csak nem is láttunk sokáig. Ami biztos, 1964–65 táján egyetlen „példánnyal” rendelkezett a falu…

Így hát korábban találkoztam élőben, a zajló valóságban azzal a látvánnyal, amelyhez hasonlót a nagy szatirikus írt le, bemutatván, hogyan menti meg hősünk a lángok martalékától a lilliputi császári lakosztályokat. Porrá égett volna ugyanis egy éjszakai tűzben a palota, ha nem siet a törpe tűzoltók segítségére hősünk, s ha munka közben, a gyűszűnyi vedrekkel szállított víz elégtelenségét látva, nem támad mentő ötlete. Az esti bőséges borfogyasztás, no meg a lángoló palotatűz keltette hőség, úgymond, a vesekiválasztás és hólyagműködés irányába kezdett hatni, minek következtében kezdtek „hatalmas kvantumok” buzogni belőle, amelyeket a megfelelő helyre irányítva percek alatt sikerült a tüzet eloltania…

Hajdanában, amikor a világra csodálkozó s azzal fokozatosan ismerkedő kisfiú látta némely óriásnak tekintett ló méretes „csövéből” buzogni az ugyancsak „hatalmas kvantumokat”, bizony erősen kíváncsi tekintetet vetett édesapjára, akitől nyomban meg is kapta a rövid választ:

– Lópisztoly!

Nyári hőségben tűzoltásra ha nem is lett volna elég a vidékünkön igavonásra fogott lovakból vastag sugárban távozó folyadék, de ideig-óráig „lekötötte” az út porát – s nemcsak tenyérnyi helyen! Télen pedig a szánba fogott pompás állat, rövid szünetet tartva végezte el folyó dolgát, havat olvasztott maga körül, nagy sárga térképeket festve.

Idővel helyére került a gyermek tudatában a szóban forgó „lőfegyver” igazi jelentése és szerepe, s nyilván egy-egy durvább beszédcselekvés során használatos hangalakkal is találkozott akarva-akaratlan. Forrottak bizony indulatok az emberekben, mint mindig, a szűkebb családi környezettel, de a világgal, a rossz irányba haladó dolgokkal szemben is. Mindezek ellenére általában a lópisztolyt vette szájára a fiú apja, még akkor is, ha az éppen adódó kellemetlen vagy szorító helyzet – s ilyenek is voltak gyakran életében! – a közönséges hangalak használatát indokolta volna…