Rékuci , nem talált, mellé ment. A kettöt igy párhuzamba hozni valóban gusztustalan, meg szentség törés is. Tessék még dokumentalódni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Október 23. Emlékezünk. Ugyanúgy, mint tavaly, mint ezelőtt tíz, húsz vagy harminc évvel. Minden évben 1956-ra, a forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk ezen a napon. 2020-ban valahogy mégis más jelentést kap ez az október 23. Elgondolkodtató, hogy miért ennyire különleges ez a nap az idei évben.
Talán azért, mert lassan több mint nyolc hónapja tart a világjárvány, amely szabadságunkat korlátozza. Nem, ne essünk tévedésbe, én nem vagyok vírustagadó, nem erre akarok utalni az előző mondatommal, amíg valaki ezt olvasná ki soraimból, csupán párhuzamot vontam a két esemény között. Szabadságharc és világjárvány. Úgy gondolom, ideje lenne vennünk egy tükröt a kezünkbe, nekem és mindenki másnak. Mind civilnek, mind politikusnak, fiatalnak, idősnek, idegenben élőknek, itthon maradtaknak. Pillantsunk vissza az emlékezés bús útján, lássuk, mit mutat ez a régi tükörlap.
1956: ősz van, a diákság az utcára vonul. Reménykedik és hisz abban, hogy végre más élet lesz Magyarországon. Elhiszi, hogy az észszerűtlen korszakot felváltja a normális élet. Hiszik, legalábbis remélik, hogy a fájdalmakkal telt mindennapok nehézsége egyszer csak eltűnik. Bízik benne, hogy megszűnnek az internálótáborok, kilakoltatások, és még inkább bízik abban, hogy végre mindenki hazatérhet, saját földjén siratni bánatát, amely örök nyomot hagy.
2020: ősz van, a diákság online tanul, ha netalán iskolába mehet, akkor maszkban, távolságot betartva teszi. Nem működnek a szórakozóhelyek, nem mehetnek moziba, színházba. Reménykednek, hogy minél előbb bejelentik, hogy véget ért a világjárvány, és lassan visszaáll minden a megszokott rendre. Bíznak benne, hogy lesz gólyabál, nagykorúsító és ballagás. A szülők pedig remélik, hogy nem veszítik el munkahelyeiket, és van jövő gyerekeik számára.
Bízunk abban, hogy levehetjük a maszkot, megfoghatjuk szerelmünk kezét, beszélhetünk az öreg nénivel az üzletben, és hazamehetünk szülőfalunkba megölelni szeretteinket.
A forradalom emléke mai napig a tehetetlen elkeseredést idézi, a mai napon pedig még inkább. Az ’56-ot csupán apáink, nagyapáink értik, hiszen lelkükben a forradalom lángjával vésett fájdalom mai napig sistereg. A 2020-at mindannyian értjük, de sose higgyük el, hogy van következmények nélküli világ.
Rékuci , nem talált, mellé ment. A kettöt igy párhuzamba hozni valóban gusztustalan, meg szentség törés is. Tessék még dokumentalódni.
Szerintem gusztustalan és etikailag sem helyes 56 és járvány között bármiféle párhuzamot vonni. Attól senki sem hős 2020-ban, hogy otthon ül és betartja a bizonyos korlátozásokat és ideiglenesen feladja a szabadságát a virus megállítása érdekében.
Szégyen, pofátlanság és legfőkébe tiszteletlenség a több száz Magyar ellen akik kivégezted, több ezer Magyar akit bebörtönöztek, és ugyancsak az a 200,000 (200,000!!!!) Magyar aki el kellett hogy meneküljön az országból.