Magyari Lajos 80

Ez év októberében, egészen pontosan ma, 26-án töltötte volna be 80. születésnapját Magyari Lajos, a költő és közíró, aki utolsó éveiben lapunk külső munkatársaként adott példát rendkívüli tehetségéről, publicisztikája átütő erejéről. Hányan tudják, hogy a kolozsvári egyetem magyar újságíróképzős hallgatói előtt Cseke Péter professzor pontosan az ő vezércikkein szemléltette a műfaj szabályait, mivel, miként nyomtatásban is megjelent, kiválóan igazolták ama kritériumok teljesítését, melyeket annak idején még a magyar publicisták egyik legnagyobbika, maga Kossuth Lajos állított fel a ’48-as forradalmat megelőző reformkori közéleti harcok idején.

Ehhez egyetlen személyes emlékem fűzném: mikor közvetlenül elhunyta előtt meglátogattam a kórházban, utolsó, Székely Hírmondó-beli vezércikke is szóba jött, s utólag szimbolikus jelentőségűnek látom, hogy azt – mintha újságírói végrendeletének szánta volna –, pontosan a „nemzeti gondolat” sorsával, az aktuális félreértésekkel kapcsolatos aggodalmakkal zárta.

Magyari Lajos mindenek előtt költőként írta be nevét irodalmunk történetében, a második Forrás-nemzedékhez tartozó írói rajzás tagjai közé sorolják és értékelik, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon összegező szócikke szerint lírájában alapvető törekvése volt megteremteni „a népiség és modernség, sajátos és egyetemes vonások szintézisét a Tamási Áron, Ilyés Gyula, Kányádi Sándor képviselte hagyomány szellemében.”

Összegyűjtött versei kiadásáról halála után a kortárs és eszmetárs Czegő Zoltán, lapunk másik külső munkatársa gondoskodott, országos elismerést aratott, 1989-9-2 közötti vezércikkeit a telitalálatnak számító Lélekcserélő idők cím alatt Szabó Zsolt és Lisztóczky László irodalomtörténész rendezte sajtó alá, a többi még összegyűjtésre vár. Nehéz lenne tagadni, hogy hiába telik az idő, harcos időszerűségükből mit sem veszítettek.