Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Annyi bizonyos, hogy nem szeretnek bennünket a románok. Egy korábbi felmérés szerint a románság szinte kétharmada nem örül annak, hogy Erdélyben magyarok is élnek. Persze, a magyarok sem tapsolnak azért, hogy így alakult a sorsuk, és leválasztották őket az anyaország testéről. És később sem voltak jó tapasztalataik, hiszen évről évre folyt és folyik ma is az erős elnemzetlenítés, Erdély nemzetiségi arányainak megváltoztatása. Igaz, ami sikerült a németekkel meg az izraelitákkal, nem sikerült a magyarokkal. Egyrészt, mert többen voltak, mint az előbbiek, másrészt a magyar államnak nem volt annyi pénze, hogy fizethessen értünk.
Az erdélyi románok is rosszul mentek neki a nagy egyesülésnek. Már Ionel Brȃtianu úgy vágott bele a területszerzésbe, hogy „akarjuk Erdélyt, de az erdélyiek nélkül.” Előbb a többségiek azt hitték, hogy a nemzetiségekre, főleg a magyarokra érti. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az erdélyi románok rájöjjenek, őket sem akarják a regáti politikusok. Iuliu Maniu már a II. Károly királyhoz írott Memorandumában arról beszél, hogy „a skrupulus nélküli kizsákmányolás, a türelmetlen meggazdagodás utáni hajszája a regáti területeknek megsértette tartományunk közérzetét, amely valaha auszteritásig menő kemény és egészséges erkölcsöt jelentett.”
A nemzeti maszlag egészen a mai napig hatott, annak ellenére, hogy mintegy ötmillió ember hagyta itt Romániát, többnyire munkaképes korúak vagy gyerekek. Mind több román állítja azonban, hogy egy önálló Erdélyre igent mondanának, hiszen látják, hogy az itt termelt értékeket továbbra is Moldovába meg Munténiába viszik, nem őket gazdagítják. Az erdélyi magyarok többsége azonban már nem önálló Erdélyben gondolkodik.
Könnyen megtörténhet, hogy megint ellőjük a lehetőséget, hogy egy erkölcsileg romlott országrészről leválhassunk, ahol éppen az a baj, hogy egy osztrák-magyar neveltetésű lakosságot akarnak összeházasítani egy balkáni népességgel. Meg kellene szívleljék nagy gondolkodójuk, Emil Cioran intelmét: meg kell adni a magyaroknak, a székelyeknek az önazonossághoz szükségek jogokat, ha nem akarják, hogy az alig százéves Románia történelem nélkül maradjon. Mert a nemzetiségek, főleg magyarság nélkül, Erdélyben nincs történelem.