Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Talán ismerik a viccet, amelyben a tanító néni házi feladatként felhagyja Mórickáéknak, hogy hajtsanak végre egy jótettet. Másnap a nebulók mindnyájan arról számolnak be, hogy segítettek egy öreg néninek átmenni a túlsó oldalra. – Nagyon szép, de miért olyan sokan? – Hát ha az öreg néni nem akart átmenni a túlsó oldalra!
A jót sem egészséges erőltetni. A frusztrált szülő, akinek a zongora a családja szegénysége miatt csak álom maradt, most a saját botfülű gyerekét kínoztatja a méregdrágán fizetett zenetanárral.
Ronald Reagan, amikor megválasztották Amerika elnökének, látványos (elvégre megjárta Hollywoodot!) programot indított el a hajléktalanok felkarolására. Szociális befogadóközpontokba kívánta vinni a rászorulókat. Nos, az első, ilyen helyzetben levő idősebb hölgy olyan csetepatét rendezett, hogy rögtön felkarolta vagy ötven „jogvédő”szervezet – ha neki az utcán jobb, hát maradjon. És itt szomorúan említeném azokat a mai hajléktalanokat, akik inkább választják a vacogást, mintsem betartsák az elementáris elvárást, hogy ne ittasan menjenek a menhelyre.
Tizenöt évig tanítottam egy brassói iskolában, ahova sok – mondjuk így – hátrányos hátterű gyerek járt. Szutykosak, leírhatatlanul trehány öltözetűek. A rendszerváltás után szinte erőltették rájuk a ruha- és ápolószercsomagokat; tisztelet a néhány kivételnek, másnap ugyanolyan trehányan és szutykosan jöttek.
De ne gondoljuk, hogy csak alacsonyabb körökben van ilyesmi. Ha valaki emlékszik, volt egy Traian Iancu nevű költő, óvodás szinten rímelő hivatalos bárd. A forradalomkor kipenderítették az írószövetség vezetőstábjából, de rövidesen visszakönyörögték az író elvtársak és urak. Miért? Ő rendezte volt azelőtt is a szövetség pénzalapját. Ha valaki kölcsönt kért (zseniális regényötlete támadt, reumáját akarta kezelni, tapasztalatcserére vágyakozott a nepáli epigrammistákkal), T. I. bőkezűen aláírt, csak a maflák fizették vissza.
Jézus nem egyszer megkérdezte a betegtől: akarsz-e meggyógyulni? Mert a gyógyulás után ugye már nem koldulhatsz tovább, illene talpra állnod. Sajnos, sokaknak jó így, ahogy van.