Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Markótalanítás

A parlamenti választásokat, úgy tűnik, némi átrendeződés követte/követi az RMDSZ-ben. Több mint szimbolikus fejlemény az, hogy – ha megengednek egy költői képet – négy lovasának kíséretében Markó Béla végre kilovagolt a füstölgő romok közül. Őt követően lemondott a magyar baloldallal jó viszonyt ápoló ügyvezető elnök, majd kisebb vihar kavarta fel a pártsajtó tápanyagban gazdag iszapját is: egy baloldali hetilap megszűnt, egy hírportálnál pedig elbocsátások történtek.

El is indultak a találgatások, hogy milyen oksági összefüggések kötik az eseményeket egymáshoz. A legnyilvánvalóbbnak tűnő magyarázat szerint – felmelegítve egy többéves szóviccet – „markótalanítás” szemtanúi vagyunk. Vagyis hogy a korábbi szövetségi elnök és bizalmi körének nyugdíjazásával végre elérte az észlelhetőség szintjét, és kibontakozhat a már 6 éve regnáló elnök politikai akarata. Ez jó eséllyel nem merül ki majd néhány személycserében, ezt jelzi a nyilvánosság, a hivatalos narratíva várható áthangolása is.

A „markótalanítás” legfontosabb stratégiai kérdése az anyaországgal való viszony újraépítése. Ez a folyamat már az önkormányzati választások tájékán beindult, az RMDSZ elnöke – talán megirigyelve vagy megelégelve a helyi szervezetek élvezte Fidesz-támogatás előnyeit – többször is találkozót kezdeményezett Orbán Viktorral, majd mérvadó gesztussal kiállt a Fidesz külpolitikai stratégiáját szolgáló népszavazási kampány mellett. Cserébe, a kölcsönösség jegyében a Fidesz vezető politikusai átkampányoltak az itteni választási hajrában. A szavazás eredményei – legalábbis a szövetség szemszögéből – igazolni látszanak a kölcsönös közreműködést.

A személyi ambíción túl, már hogy Orbán segítségével erősíti itthoni pozícióján Kelemen, maga köré görbítve az erdélyi hatalmi teret, az is üdvözlendő lenne, ha a kölcsönös előnyök tudatában stratégiai együttműködéssé fejlődne a viszony Budapest és Kolozsvár között. E mellett egyaránt szólnak nemzetpolitikai és reálpolitikai érvek. Sőt, a hűvös budapesti-bukaresti kapcsolatok tükrében az RMDSZ felértékelődhet, és egy háromszereplős együttműködés akár nemzetközi jelentőségűvé is válhat. Ebből pedig, az esetleg ideológiai feszültségeken dacára, a romániai magyar közösség is profitálhat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás