Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Talán el sem kellene mondanom, hogy én cirkuszi medvén kívül ilyen állattal hosszú ideig nem találkoztam. Illetve, úgy a múlt század hetvenes éveiben, amikor a Szent Anna-tónál működött az úszótábor, egyik este szembementünk. Lehet, hogy medve volt, lehet, hogy nem, mert úgy iramodott be az erdőbe, mintha puskából lőtték volna ki, igaz, én sem voltam rest, a sátrak között egyenesen rohantam be a tóhoz. Aztán már élőben szemléltem később Bálványoson, igaz, ő nem volt szabad, ketrecbe zárva forgolódott, morgolódott, a bámészkodók közül egyesek egész közelről hergelték.
Felháborított viszont, amit ugyanabban az időtájban a vadonatújjá varázsolt, volt tüdőkórház udvarán láttam. Emberek gyülekeztek a támfal előtt, közelben a turistacsalogató háziállat-sereg. S mondták az ott sétálók, hogy ebben az estébe hajló időszakban érkeznek a medvék, mert a vendéglő maradékát ilyenkor tálalják fel nekik, ők nagy komótosan meg is jelennek, nyugodtan zabálnak, a kíváncsiak ilyenkor fényképeznek, s mindenki jól jár: a medvék jót esznek, a turisták bámészkodnak. Mi nem vártuk meg a megrendezett jelenetet.
Aztán más módon is találkoztam medvékkel. A Megyei Tükör szerkesztőségébe beállított egyszer egy bükszádi asszony, s fényképeket tett elém. Megmarcangolt, de némileg helyreállított arcú fiatal fiút ábrázolt a fénykép, akit a medve csúfított el, s hiába kilincselnek jobbra, balra, az állandóan hangoztatott segélyből semmi nem lett. Annyit még elárult, hogy a falusi fiatalok, ha nehezen is, de végül maguk közé fogadták a korábban szép arcú fiút, s ha kissé későre is ment a barátkozás, azért helyére kerültek a korábban megszokott dolgok.
Aztán, évek múltán, újabb találkozásom volt a medvével. Dr. Bódi Andor udvarhelyi sebészfőorvos kéziratos könyvében ír le egy ilyen szerencsétlen medvetámadást, ezúttal egy máréfalvi legénykét tett csúffá az alvásból felriadt vad, a legényke eprészett az erdő szélén, míg édesanyja a kukoricát kapálta. Ez 1991-ben történt. És lám, mostanra igen-igen megszaporodtak az ilyen tragédiák, s ha Bódi doktor hősnek nevezte a kis legényt, aki sebesülten levonszolta magát a domb aljáig, hogyne nevezhetnénk hősöknek azokat, akiket kórházba kényszerít a sokáig szelídnek tartott maci!
Maradtunk volna a csörgődobos láncolt medvetáncoltatással, mint az idomítás egyik vállfajával. Elég lehetett volna. A falubeli árkon – bokron, vagy a főúton találkozás nem hódított meg.