Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Avagy nem is azok? Immár rendszeres hallgatója és élvezője lettem a vasárnap déli fúvós-zenének, s meglepődve látom minden alkalommal, hogy a közönség nagyrészt mindig szinte ugyanaz, egészen kicsi gyerekektől nagyon idős emberekig. Aki annak idején kitalálta – most Sebestyén Lajos zenetanár úr jut eszembe, aki, úgy tudom, elsőként lépett fel zeneiskolai fúvósaival a zenepavilonban évekkel ezelőtt –, jól számított: nem csupán szórakoztatják az idegyűlteket, de belopnak a hallgatók fülébe és szívébe igen rangos zeneműveket. Nagyszerű dolog, hogy minden vasárnapra jut a környékről egy-egy fúvószenekar, s mindannyiszor láthatjuk, milyen nagy megtiszteltetés számukra ez a rendhagyó fellépés, annak a pár tucatnyi nézőnek még ebben a heves nyárban is segítenek jobban elviselni a hőséget, s ahogy elnézem a jelenlévőket, az egyedüllétet.
Ami azonban számomra felette üdvös, hogy a tizenöt–húsz tagú vagy még népesebb zenekarokban felfedezem tanítványaimat, egyikben többet, másikban kevesebbet,. Megnyugtató látni, ha már a könyv nem is tölti ki szabad idejüket, ott van a hangszer, a trombita, a vadászkürt, a dob, a klarinét, s teszik dolgukat olyan komolyan, hogy az ember elfelejti év közbeni rakoncátlankodásaikat, s irigykedve gondol arra, miért is nem akadt hajdanán olyan karmester, aki felvállalta volna a hangszeroktatást. Meglepetést okoznak ezek a fiúk, s persze, a leányok is, akik itt-ott feltűnnek egyik-másik együttesben, s arra is gondolok, miért is nincs minden iskolának külön fúvószenekara, ha már a tanítványok egymás után jelennek meg, vasárnaponként az Erzsébet-parki pavilonban.
Jó pár héttel ezelőtt, az Iskola másként idején a Puskás Tivadar Szakközépiskolában vagy tíz, de talán tizenöt legény muzsikált együtt, három nap alatt végigjátszottak legalább három előadásra való műsort, s akadt közöttük irányító, zenekarvezető, s habár jó néhány zenekart képviseltek, könnyen megszületett az összhang, az együttzenélés öröme, az oly előszeretettel emlegetett harmónia.
Ki merné azt mondani, hogy ezek a fúvós legények és lányok nem érdemelnek tízest zeneszeretetből, a magyar népdalkincs iránti elkötelezettségből!