Megmaradásunk feltétele

Folyó év (2019) június 6. fekete betűkkel lesz beírva Románia történelmébe, hiszen ezen a napon, talán világviszonylatban is példátlan módon, a felheccelt és leitatott csőcselék megostromolt és elfoglalt egy olyan haditemetőt, amihez semmi közük sincsen.

Ezt a gyalázatot csak egy őszinte bocsánatkérés mosná le némiképp, azonban a jelek szerint Bukarestnek esze ágában sincs ennek a nemes gesztusnak a megtevése. Sőt, önkritika helyett, nemtelen módon ellentámadásba lendült, rágalom és hazugságáradatot zúdítván a harcban elesettek nyugalmát védők nyakába.

Erőfitogtató házkutatások és borsos büntetések osztogatása, nemtelen feljelentések megtétele által próbálja megfélemlíteni a temető feldúlása miatt háborgó székelyeket. Utólag kibocsátott és a – nemzetközi jogban példátlan módon – visszamenő hatállyal bíró jóváhagyásokkal és engedélyekkel szentesíti a sírkertben megesett törvénytelenségeket. A kétoldalú egyezményeket, valamint írott és íratlan szabályokat megszegő cselekedeteket. Elferdíti és meghamisítja az igazságot. Számukra marad tehát az idő múlásával fokozódó szégyen.

Visszatekintve az emberiség történelmére, kénytelenek vagyunk belátni, hogy a hatalmat megtartani, vagy éppen megszerezni akarók a csőcseléket mindig felhasználták céljaik eléréséhez. Nem volt ez másképp az ó-, közép-, illetve újkorban sem. Azok viszont, akik ezt tették, diktátorok voltak. Most azonban egy magát demokratikusnak tartó és valló országban történik mindez. Egy olyan államban, amely fennen hirdeti, hogy példás módon bánik számbeli kisebbségeivel, miközben a színfalak mögött teljes gőzzel ellenük munkálkodik. Ahol a mindennapok velejárójává tették a gyűlöletkeltést, uszítást és hazugságot. Ahol a becsületes munka szégyen, és a lopás erény. Ahol hadat viselnek az önazonosságukat vállalók, valamint megtartani akarók ellen, és lábbal tiporják a jogaikat.

Éppen ezért nekünk, a létünkért küzdő erdélyi magyaroknak és ezen belül székelyeknek nem csak kötelességünk, hanem megmaradásunk feltétele is egyben, hogy összefogjunk, és közös erővel lerántsuk a leplet a bukaresti álnok hatalomról. Erre pedig az úzvölgyi magyar katonai temetővel és temetőben történtek kapcsán újabb lehetőség kínálkozik. Csak az a kérdés, hogy tudunk-e élni vele, vagy továbbra is egymás marcangolására fordítjuk az időnket és energiánkat.