Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Fura esemény ez a népszámlálás. Aki egyszer legalább volt számlálóbiztos, akár háziállat-számláló is, az tudja megmondani, mi mindennel jár egy ilyen önként vállalt avagy kikényszerített munka. Amikor én egyszer az lettem, úgy történt, hogy egyszerűen kineveztek, azaz köteleztek.
Aláírtuk a papírt, felkészítettek, mit is kell tennünk; mi hónunk alá csaptuk az irattartót, s indultunk a munkára. Azért használom a többes szám első személyt, mert a baróti pedagógusi karból szinte mindenki érintett volt. S mit hoz a sors? Az egyetemről akkor kikerült friss végzősként az egyik legnehezebb utca jutott nekem (Barót akkor még nem volt város): a hídon túl. Ott is az a rész, ahol cigány nemzetiségűek laktak.
Sokan sopánkodtak a beosztás miatt, nekem nem jelentett ez gondot, mert aránylag sok cigánygyerek járt azokba az osztályokba, ahol én tanítottam, legtöbbjük ragyogó fejű és jóindulatú. A lényeg az volt, hogy mindenkit meg kellett számolni, de ezt én úgy végeztem, hogy csak azokat írtam fel, akiket személyesen láttam is. Nagy szó volt, hogy senki nem tagadta le magát!
Olyan kicsi házikó is akadt, ahol huszonkilenc felnőttet és gyereket hoztak elém, és amikor a lakhatási, alvási körülmények is szóba kerültek, bizony bemutattak az ágy alá, no meg fel, a szekrény tetejére is. Az egyik ifjú legény, aki akkoriban a baróti fiatalok körében igen elismert énekesnek számított, azelőtt és azután is járt a társaságunkba, egy darabon el is kísért. Volt, ahol megkávéztattak, máshol ásványvízzel kínáltak, és azért jó visszaemlékezni, hogy alkohollal egyáltalán nem zavartak. Sőt, az első nap után úgy tapasztaltam, nagy megtiszteltetés számukra, hogy én, a tanár lakásukba lépek, asztalukhoz ülök, süteményükből falatozom. A humoros helyzeteken nevetek, mert ilyen is éppen elég akadt, s elég sokan sopánkodtak azért is, hogy ilyen szegényesen élnek.
Most is sajnálom, hogy nem volt a kezem ügyében jegyzetfüzet! Még távol voltunk a hangfelvevőtől, és nekem még egy valamirevaló fényképezőgép sem állt a rendelkezésemre. Pedig rengeteg érdekes dolgot megörökíthettem volna.
Most mindezt azért mondom el, közeledve a népszámláláshoz, mert a számlálók egyéniségétől is függ, hogy úgy számoljanak meg mindenkit, ahogyan az igazság megköveteli. Gondolom, megértik, mire célzok!