Méltatlan az elismerésre

Május 30-án fogják átadni az aacheni városháza koronázási termében a nemzetközi Károly-díjat, amelyet az elmúlt esztendő végén Klaus Iohannis román államfőnek ítélt oda az erre illetékes testület. Indoklásuk szerint az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért folytatott kiemelkedő küzdelmével érdemelte ezt ki. Valamint a romániai jogállamiság és független igazságszolgáltatás érdekében tett lépéseivel.

A hír hallatán már akkor megütköztem, hiszen Klaus Iohannis több fényévnyi távolságra található azon erényektől, amelyeket neki tulajdonítván méltónak találták e rangos elismerésre. Ráadásul ezekkel szöges ellentétben álló magatartást tanúsít. Hiszen ő volt az, aki az államfői tisztségre vonatkozó alkotmányos elírások semmibe vételével nyíltan beavatkozott a hatalomért folytatott csatározásokba. Aki a titkosrendőrséget és korrupcióellenes ügyészséget a politikai ellenfelekkel való leszámolásra használta fel. Aki több alkalommal is szembeszegült a törvények betartása fö-lött őrködő Alkotmánybíróság döntéseivel.

De hasonlóan aggasztó a kisebbségekhez való viszonyulása is. Az általa felügyelt titkosszolgálatok, nemzetbiztonsági kockázatként kezelik az erdélyi magyarságot. Megszakította a nemzeti ünnepünk alkalmából való köszöntésünk, 1990 óta gyakorolt nemes hagyományát. Visszavonta a kommunista diktatúra bukását okozó 1989–es temesvári népfelkelést elindító Tőkés László állami kitűntetését. A már meglévő nemzetiségi jogok megnyirbálásán ügyködik, és ellenszegül ezek kiszélesítésének. A közelmúltban pedig minősíthetetlen hangnemű, alaptalan és indokolatlan támadást intézett a Romániában élő magyarok, Magyarország, valamint annak miniszterelnöke ellen.

Klaus Iohannis lábbal tiporja tehát azokat az értékeket, amelyek tiszteletben tartásának jutalmazásaként 1950-ben a Károly-díjat létrehozták. Ráadásul hazugságok és rágalmak terjesztésével uszít és gerjeszt gyűlöletet az erdélyi, valamint az összmagyarság ellen. Éppen ezért nem kitűntetésben, hanem elmarasztalásban kellene részesíteni. <