Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Melyik állam áll mögénk?

Novák Csaba fiatal történész, a honi kommunizmus szakértője időközben honatyává avanzsált, és minapi tévés nyilatkozata (az M1-en, febr. 1-én) szerint a politikai nóvum egyik kezdeményezőjeként lép fel.

A vásárhelyi magyar orvosi egyetem kálváriájánál mi sem bizonyítja jobban, hogy az eddigi egyezkedéses jogvédelem nem alkalmas már az érdekek érvényesítésére, hiszen évtizede tapodtat sem haladtak a megoldás felé, mióta még kormányt is sikerült a PSD-nek buktatnia annak idején amiatt, hogy az ottani magyar tagozatot Ungureanu miniszterelnök létre kívánta hozni. A mostani PDS-ről azt feltételezni, hogy ebben visszalép, hiba. Pedig igazán nem lett volna falrengető az az eredmény, de mégis valami, s mellesleg semmi egyéb, mint a törvényes előírás alkalmazása. Azóta nyílt titok, hogy Romániában akár törvényt is lábbal lehet tiporni, ha kisebbségi jogokról van szó, azaz a törvény betűje olyan írott malaszt, amit pontosan a végrehajtó hatalomnak nem muszáj betartatnia, s ha mégis be akarja, akkor a törvényhozás gáncsolja ebben el.
Márpedig az RMDSZ eddigi egész politizálása a jogszabályalkotásra koncentrált – évtizedekig lehetett e szélmalomharcot folytatni –, s íme az eklatáns bizonyíték, hogy ha az sikerül, akkor helyi nacionalista érdekszövetségek el tudják érni a fővárosban, hogy az vagy elbukjék, vagy ha mégis átmegy, akkor gyakorlatilag lehetetlenítik el az alkalmazását. Ennél jobban mi sem igazolja annak a szükségességét, hogy a régi útról letérve, új eszközökhöz nyúljon a magyar érdekképviselet. Az egyetem szenátusából kivonult a magyar tanári kar, mert a megaláztatást és szisztematikus sorvasztást, háttérbeszorítást már nem bírták elviselni, őket hiába nógatja hát visszatérésre egy veterán politikus. Kifogytak a türelemből, akárcsak közvéleményünk.

Akkor már Novák Csabára kell inkább hallgatni, aki a minap nyilatkozta, hogy ha Szíjgyártó külügyminiszter révén pár napja a magyar kormány felajánlotta támogatását, azt el kell fogadni, mivel, mondotta a képviselő, az erdélyi magyarság mögött nem áll állam – és ez ellehetetlenült, megbénult érdek­érvényesítésének az oka. A ráébredés akár hasznára is válhat az útját kereső szövetségnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás