Merénylet a nemzet ellen

1920. június 4-én az első világháborút lezáró békediktátum Trianonban történt aláírásával és aláíratásával a világuralomra törő sötét erők merényletet követtek el a magyar nemzet ellen. Az ország testének feldarabolásával ugyanis nem csak életterünk kétharmadától, hanem szellemi és fizikai javaink nagy részétől is megfosztottak bennünket.

Gyászos évforduló tehát számunkra ez a nap, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyben a kilátástalanság, kesergés, siránkozás és önsajnálat napjává is váljék. Inkább merítsünk erőt belőle, hiszen az ellenünk irányuló gyilkos szándék, a minket ért csapások, a lelkünk megfertőzését, tudatunk megmérgezését célzó próbálkozások ellenére még mindig vagyunk. És csak rajtunk múlik, hogy továbbra is legyünk. Ehhez viszont idejében fel kell ismernünk és nevükön neveznünk a ránk leselkedő veszélyeket.

Ezek egyike az ellenünk huzamos ideje, több fronton zajló lélektani hadviselés, mely az anyaországban és az elszakított területeken egyaránt tetten érhető. Az erdélyi magyarság esetében ez például a jelképeinket, nyelvünket, véleménynyilvánítási jogunkat naponta érő támadásokban és a gazdasági ellehetetlenítésünket célzó intézkedésekben nyilvánul meg – de nem csak abban. Mindezek túlélése és elhárítása pedig csak úgy lehetséges, ha tudjuk, hogy kik voltunk, illetve vagyunk, hogy honnan jövünk, és merre akarunk tartani; ha tovább cipeljük a gondviselés által édes teherként nyakunkba akasztott magyarságunkat. Még akkor is, ha ennek súlya egy ideig csak növekedni fog.

Magyarnak lenni ugyanis bánat és öröm sajátos egyvelege, egy keserédes állapot, ami viszont elődeink jóvoltából büszkén vállalható. Éppen ezért nekünk is úgy kell élni és cselekedni, hogy utódaink is büszkék lehessenek ránk. Ehhez viszont meg kell szabadulnunk az ellenségeink által belénk sulykolt hamis bűntudattól, hiszen egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók. A felcseperedő nemzedékeket pedig úgy kell nevelnünk, hogy öntudatos, hovatartozásukat vállaló felnőttekké váljanak, akik átveszik, megőrzik, ápolják, gyarapítják és továbbadják értékeinket, szokásainkat, hagyományainkat, valamint édes anyanyelvünket.