Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Székelyföldi városokra is kezd jellemzővé válni az, hogy a lakónegyedekben 40-50, esetleg 80-90 négyzetméteres felületű ketreceket alakítanak ki a testmozgás, a szabadidősport igénylőinek, kedvelőinek. Ötöt, tízet, tizenötöt stb. – a város nagyságától, a lakónegyedek és parkok számától függően. A fémkerítésen belüli sportpályák talaja általában beton és (vagy) cement vagy mozaikkő, ritkábban valamilyen rugalmasabb anyag (salak, tartán stb.).
A 3×3-as játékkal társítható kosárlabda-pályákat 4-5 méternyi magas drótháló övezi. A többieket általában telerakták különféle erőgépekkel. Kar- és lábizmot lehet erősíteni, vannak egyes és páros elemek, utóbbiak egyikénél például a szemben álló és fogantyúban kapaszkodó partnerrel lehet egymás után, szerre lenyomni lábbal a pedálokat – amikor egyik lent, a másik fent –, ez egy talpas libikóka. Hasznos és szórakoztató.
A magányosabb „fitnesszkedők” is találnak maguknak fémvázakat, karokat, mechanikus szerkezeteket. A gond az, hogy ezek a kis erőarénák általában üresek. Legjobb esetben gyermekek használják játékszerként, csingoláznak rajta, anélkül, hogy sportszer avagy erőgép jellegét pillanatra is figyelembe vennék. Felnőtteket ritkán látni a ketrecben, és ha igen, ők majdnem mind huszonévesek. Idősebbek általában ódzkodnak a járdák mentén, tömbházfalak és parkolók között felállított „gyúrópark” igénybevételétől. Sportpszichológusok számára remek kihívás lenne ennek az okait fürkészni.
A sport szemszögéből vizsgált városkép óriásit változott harminc-negyven év alatt. A spontán (bárhol, bármikor, bárkivel) grundfoci majdnem teljességgel lehetetlen küldetés lenne manapság. A diktatúra éveiben, ha valaki áthaladt több lakónegyeden, vagy végigment a város peremén, minimum öt-tíz hely és helyzet adódhatott a számára, hogy egy-egy alkalmi focipartira beálljon, pláne, ha ismerősöket látott, és pláne, ha egyik csapat kisebb létszámban volt (ilyenkor az embert szinte erőszakkal betuszkolták, bevonszolták a pályára). Ma? Ritka, nagyon ritka – eltűnőben az ilyen vidámság. Van viszont a ketrecben búskomor vaserőgép.
Fejlődés hozta a változást. Annyi az autó, annyi az új beruházás, annyi a telek-tulajdonjogi tiltás, hogy a spontán grundfoci kezd végleg bevonulni gyermeklelkünk emlékmúzeumába.