Mi látszik a Holdról?

Bizony, nem örül az ember, amikor feje tetején áll a világ! Még kevésbé, amikor szűkebb környezetében szembesül ilyen helyzettel. A helyén szeretjük tudni a dolgainkat. Valamivel könnyebb így az eligazodás, tennivalóinkat gördülékenyebben folytathatjuk. De amikor az ember, jobbára ugye a gyermek áll feje tetejére, vagy terpeszállásban kobakját lábai közé lógatva nézelődik hátrafelé, valami olyasmivel szembesül, ami egy szokatlan s ebből kifolyólag érdekes képet nyújt számára a jól ismert kisvilágról. Minden, ami szokatlan és érdekes, fokozott érdeklődésre tarthat számot, s végső soron a megismerés elmélyítésében játszhat szerepet.

Fontos tehát a megfigyelő nézőpontja az élet bármely területén. Jót tesz például a távolságtartás. Egy kívülálló másként ítél meg egyéneket, helyzeteket és eseteket, mint az, aki érintett a dologban, hiszen tudjuk, utóbbi úgy általában elfogultságot tanúsít – pozitív vagy negatív „töltettel”. Lehet ez családi vonatkozású, de akár politikai-történelmi kérdésben kifejezésre juttatott nézet is.

Ki ne lenne elfogult magával és hozzátartozóival szemben? De nagyon elfogult tud lenni az emberiség is mindazzal, amit tapasztalatai, megszerzett tudása, szorgalma és szerencséje révén elért. Holott csak egy nézőpontváltásra lenne szükség, hogy a maga számára is kiderüljön, mily mulandó a rengeteg megvalósítás és siker, amit magáénak érez és tud…

Persze az nem kérdés, hogy az igazán nagyok képesek önmagukról s az emberi nemről igazán elfogulatlanul nyilatkozni. S ennek feltétele – többek között – egy jól megválasztott nézőpont is lehet. Amilyet félezer éve Rotterdami Erasmus választott egy kérdés kifejtésében. Mai világunkra vonatkozóan is érvényes nézetre lelt ezáltal híres szatirikus filozófiai esszéjében (A balgaság dicsérete, 1511). Érdemesnek tartom felidézni, mivel mai olvasóját is gondolkodóba ejti. Eszerint „ha a halandók tömérdek tülekedését a Holdból nézed (…), mintha csak légy- vagy szúnyogfelhőt látnál, amely veszekszik, harcol, áskálódik, rabol, játszik, féktelenkedik, születik, lehull és meghal. Szinte hihetetlen, milyen felfordulásokat, milyen tragédiákat tud felidézni ez a pici pára, mely annyira rövid életű. Hányszor fordul elő az, hogy háború vagy dögvész, mint valami gyorsan támadó forgószél, ezreket ragad el és szór szét!”