Miért?

Az utóbbi időben Erdővidéken sem hallani mást, legyen az bármilyen rendezvény, hogy a fiatalokat itthonmaradásra biztatják a felszólalók. Úgy tűnik, mindenki kezdte észrevenni, hogy a gyertya lassan a körmünkre égett, és ha a kivándorlási, elvándorlási tendencia nem hagy alább, elnéptelenednek településeink, pláné falvaink.

De mit lehet tenni? Van, aki már arra is rájött, hogy a beszédnek sincs túl sok értelme már, inkább a tettek mezejére kéne lépni ez ügyben. De hogyan? Ez sarkalatos kérdés.

Érdemben még senki se tudott egy elfogadható választ, magyarázatot adni arra, hogy miért mennek el külföldre fiataljaink. A legtöbben azt mondják, mert ott gyorsan, sok pénzt lehet keresni, ám úgy tűnik, ez csak a kisebb része a jéghegynek, valójában talán többről van szó. Méghozzá az elmúlt harminc évről, az elpazarolt harminc évről, hiszen hiába léptünk 1990-ben a demokrácia útjára, a demokrácia velejáróiból az egy szólásszabadságon kívül semmit sem tudtunk megvalósítani. Hibásakat, felelősöket keresünk, a miniszterelnöktől, az államelnöktől kezdve egészen a polgármesterekig, hogy miért nem fejlődnek településeink, miért nincsenek autópályáink, miért rosszak az útjaink, miért szemetesek a vizeink, és a sor még nagyon hosszú. De valóban miért?

1990-ben azt mondták nekünk, három év kell ahhoz, hogy utolérjük a fejlett Nyugatot, de mostanra kiderült, hogy erre bizony harminc év sem sok. Bizonyára valami nagyon balul sült el, és a digitális korban, az információ szabad áramlásának korában felnövekvő fiatalokat már nem lehet a végletekig azzal etetni, hogy csak türelem, lesz majd másképp, lesz majd jobb is. Ők azt már nem várják meg. Mert úgy érzik, hogy ennek a társadalomnak nincs szüksége rájuk, tudásukra, ötleteikre.

Napjaink rákfenéje még mindig a korrupció, hiába élünk a 21. században, mert gondolkodásunkat még mindig az ötven évvel ezelőtti beteges begubózás jellemzi. Nem tudjuk, merre haladunk, de azt sem igazán, hogy merre akarunk egyáltalán haladni. Talán jó lenne végre nyíltan, egyenesen beszélni céljainkról, és a fiatalokat is szóhoz engedni, úgy még esetleg lehet reménykedni a holnapi jobb világban, amelyikben öreg és fiatal is megtalálja helyét, számításait.