Miért menjünk el szavazni?

Ha nincs esély a győzelemre, akkor mi a logika abban, hogy menjünk el minél nagyobb számban szavazni vasárnap? – merül fel nagyon sok emberben.

Való igaz: a magyar jelölt nem győzhet a romániai elnökválasztáson. A kilencvenes évek elején még voltunk annyira naivak, hogy azt mondtuk, hogy akkor lesz Romániának magyar államfője, amikor Amerikának színes bőrű elnöke. Azóta az USA-ban megválasztottak, majd újraválasztottak egy néger vezetőt, lejárt mindkét mandátuma, már az azt követő elnök megbízása is a vége felé közeledik, de nálunk még mindig a vicc kategóriája, hogy magyar elnök legyen. Sőt, statisztikailag kimutathatóan számarányunknál jóval kevesebben vagyunk jelen a kormánynak alárendelt intézményekben, főleg vezetői szinten, a rendőrség, csendőrség és hadsereg kötelékében, és teljes mértékben hiányzunk a külügyből, a nemzetvédelemből és egyéb, kizárólag „megbízható” román embereknek fenntartott munkahelyekről. Gyenge vigasz az is, hogy volt olyan román miniszterelnök-jelölt, akinek „bűnös módon” arab férje volt, ezért „természetesen” nem vehetett volna részt a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésein. A német nevű államfő nem jó példa, mert ő minden szempontból megtagadta származását.

Akkor hát miért is kellene elmenni szavazni? Azért, mert erőt kell felmutatni! Meg kell mutatnunk, hogy ugyan arányunkat sikerült hat százalék körülire lenyomni, de azért hatszázaléknyian itt vagyunk. Nem lehet bennünket füstnek nézni, több százezer szavazattal rendelkezünk, amelyet, ha úgy adódik, akár valakinek a támogatására fordíthatunk, netán valaki ellen állíthatunk csatarendbe a demokratikus harctéren, függően attól, hogy hogyan viszonyul a magyar közösséghez. Nem kisebbséghez, mert ebben az országban mi államalkotó társnemzet, sőt, az ország egyharmadában államalapító közösség vagyunk, akármit handabandázik a hazug román külpolitika, és akármit írtak is bele „izomból” a román alkotmányba. Azért, hogy lássák: itt vagyunk, és – ha tetszik nekik, ha nem – itt is maradunk!