Maradj otthon, nézzél tévét, töksötét…
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy nemrég közzétett elemzés szerint 2018-ban több mint tízezer fiatal hagyta el véglegesen az országot… Azon gondolkodom, vajon ez a sok ember hányszor találkozott szemrehányó tekintettel. Hányszor tették fel nekik a következő kérdéseket: De miért? Azt hiszed, külföldön kolbászból van a kerítés? Miért nem inkább itthon kezdesz valamit magaddal? Miért nem tanulsz inkább? Miért, miért, miért?
Én a tanulás és az itthon-maradás mellett döntöttem néhány évvel ezelőtt. Lett volna lehetőségem a testvéremmel vagy a barátommal tartani, de maradtam, és azt hiszem, maradok. Engem meg természetesen azok a tekintetek és kérdések találnak meg egyre gyakrabban, akik szerint az igazi jó élet külföldön kezdődik. Lassan be kellene gyakorolnom egy általános választ a kérdésre, hogy mennyit és miért keresek itthon, és miért vagyok ennyire buta, ahelyett, hogy elmennék legalább egy szezonra valahová Nyugatra, jól megszedném magam, s nem fájna a fejem.
Általában csak mosolygok, aztán annyit mondok: én nem olyan vagyok. És ez alatt nem azt értem, hogy nem vagyok hűtlen, telhetetlen, pénzéhes vagy a szokásos jelzők, amelyekkel dobálják a külföldön dolgozókat. Hanem úgy értem, én nem vagyok olyan bátor. Mert azt hiszem, akármennyire nehéz is anyagilag itthon, bátorság és erő kell ahhoz, hogy mindent hátrahagyva, egy teljesen új helyen kezdjen valaki új életet. Olyan lehet, mintha kirántanák a talajt alólad, lemeztelenítenének, és reszketve, fázva, egyedül kóvályognál a világban. Legalábbis én így képzelem el.
Én nem tudnám elhagyni a szobámat, a nappalit, a nappaliban kávézó szüleimet, az utcát, a házunk mögött húzódó Perkőt, a hegyeket, Erdélyt. Nyilván engem is bosszant sokszor, hogy anyagilag nem engedhetek meg magamnak bármit, és még jobban bosszantanak a kritizáló emberek. Bosszant, hogy semmit és senkit nem fogadunk el, kritizálunk és bántunk. De még ezzel együtt is gyenge lennék búcsút inteni a megszokottnak. Inkább csöndben várom a napokat, amikor szeretteim hazalátogatnak.
Maradj otthon, nézzél tévét, töksötét…
Mindenkinek szabad választása van…sokan a megaláztatás miatt mentek el,reménykedtek a végtelenig ,hittek a képviselőikben…aztán meghalt a remény is.
Vonatokat mutat minden
Csatorna, mennek, utas
Nincs egy se, csak a büfé
Kocsiban állnak, részegen,
Amelyik rosszul van…
Valószínű az vagy te! 😉
Én ítélek. Én itt élek. 😉