Migránsok és menedékvárosok

A Bibliában, az Ótestamentumban (5. Móz. 19) olvashatunk egy elrendezésről, amely a mai helyzetet látva, figyelemre, sőt követésre méltó lenne.

A lényeg ez: ha valaki súlyos következménnyel járó bűnt követett el, de nem szándékosan, akkor hat város állt a rendelkezésére, ahova menekülhetett. Különben ki volt téve a veszélynek, hogy a vérbosszuló – vagyis az áldozatának egy rokona – megöli. Tehát az illető bement egy menedékvárosba, és oltalmat kért.

A mai valóság nyelvére átfordítva: a migráns megérkezik, és menedéket kér. Megjegyzés: a városkapun jön be, nem átmászik a kerítésen. Nézzük tovább. Megkapja vajon automatikusan a menedéket? Nem.

A város vénei – mai nyelven a hivatalos hatóságok – megvizsgálták a helyzetét. Meg bizony. És csak ha bebizonyosodott, hogy igazat mond, és lényegében ártatlan, kapott menedéket. Szerintem így normális. Mit szóltok, úgy van?

Mert ha nem, kipenderítették a menedékvárosból. Hazugoknak, gazembereknek nem volt mit keresniük ott. Sem olyanoknak, akik a házigazda jószívűségét kihasználva akarnak ingyenélni.

Aztán a menekült, ha megkapta az óhajtott védelmet, azt csinált, amit akart? Nyilvánvalóan a menedéket nyújtó hatóságok szabták meg, hogy mit tehet és mit nem, és hogy milyen munkával járuljon hozzá az őt befogadó közösség jólétéhez. El lehet képzelni, hogy a menedéket kereső egyén követelőzzön, netán megdobálja a helyi rendőröket? Viccnek is ízléstelen a gondolat. És az sem valószínű, hogy a helyi lakosok közül valaki nyíltan hergelje a megérkezőt a város törvényeinek a semmibe vételére. Mert kipenderítették volna azt is a városból!

A becsületes menedékkérő menedéket talált. Mi történt azután? Élhetett, tisztességes munkával, mint Marci Hevesen. Addig, amíg betartotta város törvényeit, mert törvényesség nélkül nincs város, nincs ország, nincs társadalom. Aki egyszer rábólint, hogy lehet élni a törvények felrúgása mellett is, az egy olyan önpusztító úton indítja el a közösségét, amelyen nincs menedék.