Miss Helén, a tehén

Ambrózia illatos ujjakkal szeretnék hálacsokrot átnyújtani a Hírmondó szerkesztőinek, hogy annyi medvetámadás, pedofil gyilkosság, méteres aszfaltkátyúk után lélekfelemelő képpel örvendeztettek meg a címlapon: Helén, a szépséges tenyészállat tekint ránk szende, boldog szelídséggel, nem kevésbé boldog gazdája mellől. Elvárosiasodott hétköznapjaimba felüdítően szállingóznak alá, mint békés csorda, irodalmi- és életbeli emlékeim.

Kezdem szerelmemmel, a jó öreg Homérosszal, aki a görög főisten, Zeusz feleségét, Hérát nem tudja szebben dicsérni, mit hogy „tehénszemű”-nek nevezi. Képzeljük el a mai szerelmes férfit, mekkora taslit kapna szíve hölgyétől egy hasonló bókért… De hát idők és ízlések változnak!

Az ötvenes években egy talán kolozsvári mezőgazdász szakember a Duna-deltába került néhány évre nádat vágni, mert nyilvánosság előtt kétségbe vonta, hogy egy szovjet tehén jobban tejel, mint egy svájci. Ugyanabban az időben nagy port vert fel irodalmi berkekben Asztalos István novellája, amelyben a parasztember, mikor a tehene, illetve az édesanyja ápolása között kell válasszon, a tehenet részesíti előnyben. Meddig mehet el a szocialista realizmus a szegénység és a magántulajdon ábrázolásában, komoly vita volt, bilincszörgéssel a háttérben. Giosué Carducci, az első Nobel-díjasok egyike (emlékszik-e valaki még rá, milyen irodalmi sztár volt, Kosztolányi mennyit fordította!) híres ódát írt a „kegyes” ökörről, amelynek szemeiben a mező „isteni, zöld csendje” tükröződik. Ma tíz szerkesztőből tizenegy visszadobná és diliházba küldené a szerzőt.

(A nyolcvanas években New York-ban egy körkérdésre a kisdiákok harminc százaléka úgy vélekedett, a tej szintetikus ipari termék).

Nem túlzok, ha azt mondom, egy boci nedves orrocskájának érintését húszéves korom csókjai édességével együtt őrzöm…

És, egészen szerénytelenül, sajátkezű hódolatommal zárom jegyzetemet:

A TEHÉN 

Mint antik bölcs, lassú/ lépéssel vonul a tehén./ Lába nyomát híven őrzi/ egy- egy kerek lepény./ Akár jó doktor kötése a/ beteg föld sebén.

Mint tőrszúrás, szelíd, vádló/ szeme fordul felém./ – Csak a szépség bűvöl el…/ mit számít hűség, erény?/ – Legyen tied, drága sorstárs,/ e csodás költemény…

Zubreczky Antal