Ne felejtsék az alapítót!

A nagyváradi Szent László-napokra utaztunk feleségemmel, megnézni, hogy mennyit épült, szépült a város. Állítom, hogy sokat. De ugyanakkor észlelnünk kellett, hogy lassanként el-eltüntetik a magyar jelleget. Már ott, ahol lehet, és nem szökik a szemben ez.

Persze, a vár rendbetétele nagyszerű, mestermunka. Az azonban nem éppen tapsolandó, hogy körbeépítették magas épületekkel, hogy eltakarják, ne látszódjanak a kövek már messziről. Igaz, az állandóan ide költöző románságnak valahol kellett laknia. Míg 1910-ben 58.421, vagyis a lakosság 91%-a volt magyar anyanyelvű Nagyváradon és román 3604, 1956-ban 59.072 volt a magyar és 35.644 a román, 2011-ben 46.518 a magyar (23,7%), 133.224 román (67,8%), bár 14.729-en nem nyilatkoztak a hovatartozásról.

Ahogy gyarapodott a román népesség, sűrűsödtek a nagyjaikat ábrázoló szobrok. És a legendák. Így jelent meg előbb Mihai Viteazul a városalapító Szent László szobra helyett. Majd, amikor látták, hogy művészileg borzasztó, lecserélték I. Ferdinand lovas szobrával. A Szigligeti Ede nevét viselő magyar színházat, mely előtt a szobra állt, s 1899–1900-ban építettek osztrák terv szerint magyar építészek, köztük id. Rimanócy Kálmán, ma már a Maria királyné szobra áll, és a román részleg az ő nevét viseli. Erre fel több romántól hallom, hogy ezt a színházat ő építtette. Ekkora mellébeszélést ritkán hall az ember.

A román nagyok közt ott van Traian Moșoiu, akinek több ártatlan magyar férfi, asszony és gyermek szárad a lelkén. Ő adta ki a parancsot a köröstárkányi és kisnyégerfalvi mészárlásra. Kívülről nem csúnya a város, de nem tudják leszokni, hogy ne az városhoz nem kötődött személyekkel akarják bizonyítani, hogy Váradhoz tartoztak. Nem bírják azt elismerni, hogy Bihar az osztrák-magyar birodalomhoz tartozott, annak is a magyar felén. Ők voltak, akik évszázadokig, építették, szépítették ezt az ősi várost.
Szóval szép város Nagyvárad, kár, hogy el szeretnék felejtetni, hogy kik is építették.