Néhány szó Argheziről

A költő egész élete bonyolult volt, már születésétől fogva. Apja ügyvéd. Hivatalosan természetesen a feleség az anya, aki korán elhunyt, egyes kutatók szerint a gyerek édesanyja Ergézi Rozália, a székely cselédlány (Ergézi valószínűbb magyarázat az Arghezi név eredetére, mint az Argeș), aki jóval később hal meg, nyomorúságos körülmények között, egy elmegyógyintézetben, a költő féltestvére az, aki még meg-meglátogatja.

Ne feledjük, akkoriban nem fújtak annyira liberális szelek, mint manapság. Törvénytelen gyereknek lenni nem lehetett kellemes, ha egyáltalán az volt a jövendő költő. Ha az ügyvédfeleség belement a játékba, következik, hogy családi döntés volt elrejteni az igazságot. És akkor felróható Tudornak, hogy nem teregette ki a családi szennyest?

Egy románok között felnövő, románok között élő tehetség mit kellett volna tegyen? Írjon magyarul, ha egyáltalán beszélte a nyelvet? Mindig feldühített, amikor a magyarokat nem szeretők azzal példálóznak, hogy Petőfi anyja szlovák volt, a fia pedig a nevét is megváltoztatta. Na és? Alapvető emberi jog eldönteni, ki mi akar lenni. Gondoljunk a két Zrínyire: az egyik magyar, a másik horvát költő lett, mert az egyik magyarok, a másik horvátok között élt. A prágai zsidó Kafka németül írt. Baj?

A német Herzogból Herczeg Ferenc lett, és örvendünk ennek. Somlyó Zoltán és Sík Sándor magyar keresztény költők lettek zsidó származásuk dacára, de árulóknak igazságtalan lenne őket nevezni. És elnézést, hogy ennyi nagy ember közé betolakodok – annyiszor megkérdezték, miféle az én nevem? Hát lengyel. Tudok lengyelül? Nem. Fogalmam sincs, melyik ősöm volt az, nincsenek még hétszilvafás nemesi felmenőim sem, hogy lajstromba szerkesztették volna őket. De igazságtalanságnak érezném, ha a lengyelek leárulóznának, mert egy szót sem értek a nyelvükön.

Engedtessék meg Arghezinek is, így utólag, hogy döntsön, hogyan kamatoztatja tehetségét. A lényeg, hogy jól írt.

„Szívemben, melyet ódon isteneknek / s pálmás romoknak beteg álma von, / vad ösztönök fakadnak, sisteregnek, / és darvak szárnya mozdul vállamon.” Hát nem gyönyörű? Kellemes olvasást kívánok! <<