Nem csalódtam Johannisban

Jó sok ellenséget sikerült szereznem néhány évvel ezelőtt, amikor az elnökválasztás előtt azt találtam írni, hogy egy szász államfőből semmilyen haszna nem lesz az erdélyi magyarságnak. Hogy Klaus Werner Johannis esetleges érzékenysége a kisebbségi ügyek iránt abban a pillanatban kialszik, amikor leteszi az elnöki esküt.
Nem csalódtam Johannisban! Még túl is tesz azon, mint amire vártam. Mert én – belátom, kissé naivul – azt gondoltam, hogy miután minden hazafiasnak vélt megnyilvánulást letud (ez bejött, lásd, megtagadta saját népe történelmét, kizárólag szívére tett kézzel tudja hallgatni a román himnuszt, jó egy éve nem tud a világon semmiről sem beszélni anélkül, hogy meg ne említené a dicsőséges centenáriumot), legalább hallgatni fog kisebbség ügyben. Azt hittem, hogy „csak” negligál minket, úgy tesz, mintha nem is léteznénk, hogy a mintaszerűen megoldották a kisebbségi kérdést-szerű szlogenek pufogtatásával azt a látszatot kelti, mintha minden a legnagyobb rendben menne.
Arra azonban én sem számítottam, hogy ostoba módon önként szembemegy minden európai uniós előírással, és számos olyan EU-s egyezménnyel, amiket Románia ratifikált. Hogy kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy jogaink bővítéséért küzdjön, az nyilvánvaló volt, de azon munkálkodni, hogy csaknem húsz éve megadott nyelvi jogainkat visszavonják; hogy úgy vélje, egy mondjuk 95 százalékban magyarok lakta településen diszkriminációt jelent az, ha a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati osztályán az alkalmazottnak ismernie kell a magyar nyelvet (egyáltalán nem kell magyarnak lennie), mert akkor oda esetleg nem lehet alkalmazni a tegnap odahelyezett román rendőr semmilyen nyelven nem beszélő feleségét, és számos hasonló, nos az túllép minden „várakozáson”.
Az elnök szemlátomást elkezdte a választási kampányt, és úgy tűnik, kiszámolta (fizikus, számolni csak tud): a mellette kiálló liberálisok primitív idegengyűlöletével több szavazatot lehet szerezni, mint egy európai szintű kultúrember kiállásával. Lelke rajta…