Nem magunk alatt vágtuk a fát!

Gyakran elsütött érve a kettős állampolgárság felvétele ellenfeleinek, hogy az akadályává válhat az autonómiáért folyó harcnak…
Márpedig akik Erdélyben felvették a magyar állampolgárságot is – az itteni magyarság közel fele meglépte ezt – azok nem lehetőségeik további korlátozása, hanem pontosan azok bővítése szándékával tették. És itt mindjárt meg kell nyugtatnunk őket, jól tették, ugyanis nem maguk alatt vágták a fát, miként azt ellenérdekelt politikusok állítják.
Miért lett tömeges a kettős állampolgárság felvétele a magyarság körében szerte a Kárpát-medencében és azon túl is?

Mert az önrendelkezési törekvések süket fülekre találtak az utódállamokban, és az emberek szükségesnek látták egy állami védelem igénybe vételét, pontosan azért, mert a másik állam elgáncsolta őket jogaik fokozatos kiterjesztésében. Gondoljunk a ma is folytonos visszacsúszásokkal járó nyelvi egyenjogúsítási küzdelmekre, a kétnyelvű feliratok körüli állandó bonyodalmakra, az anyanyelvi oktatás és iskolaalapítási gondok szüntelen kiújulására. Egyszóval arra az állandó egy helyben topogásra, mely az erdélyi magyar jogállapot utóbbi két évtizedét jellemezte. Ilyen körülmények közt az önrendelkezés területi vagy kulturális formái meghonosításának igényét jóformán felvetni is alig lehetett, s ha bekerült valamelyik kilúgozott alakban a kormányprogramokba, máig is az örök halogatás a sorsa. Lásd a kisebbségi törvényt.

Mit remélünk a kettős állampolgárságtól? Egyfelől azt, hogy az anyaország kiterjessze védernyőjét a határon túli nemzetrészekre, másfelől, hogy azok önrendelkezését is elősegítse. Tehát ne elszívja, hanem nyújtsa az erőt és nyomatékot ahhoz, hogy szülőföldjükön maradjanak, azaz hogy mind magyar, mind utódállami polgárként kiteljesíthessék jogaikat. Ehhez mindkét parlamentben és kormányzatban képviselőkkel kell rendelkezniük.
A kettős állampolgárságnak nem kell hátrányokkal járnia ránk nézve, sőt! Téves az ellen­drukkerek érvelése. <<