Nemzet- és népszolgálat

Amire régóta nem volt példa, illetve amiért nem lehet eléggé kitüntetni valakit, érdemrendeket adtak át három arra valóban érdemes háromszéki embertársunknak, ezzel régi adósságot róva le. Az eseményről ihletett tudósításban számolt be lapunk – csak így tovább.

Az erdélyi magyarságnak válogatott és válogatatlan viszontagságok és szenvedések jutottak ki az utóbbi évszázadban, melyek közös nevezője mind a magyarságot kollektív bűnösséggel vádoló, illetve az embertelen vád mögé búvó soviniszta agresszió, melynek valóban millió arcát és módszerét volt alkalma megtapasztalni történelmének e mostoha időszakában, mely valahogyan nem akar véget érni ma sem, bár ma már kitüntethető némelyik mártírja még ante mortem is.

Ez valódi újdonság, bár nem perdöntő, sajnos. No de méltányoljuk a szűkmarkúan mért esélyt is a történelem részéről. Magánál a kitüntetés gesztusánál is meghatóbb és felkavaróbb, amit a kitüntettek egyike ez alkalomból mondott. Hálát adott ugyanis az Istennek, hogy magyarnak született s mindenért, mely ezzel együtt jár, idézve Pio atya egy jóslatát, mely nemzetünket küldetéses nemzetként isteni jutalomra ítélte érdemesnek.

A köszönetet mondó szavait saját megpróbáltatásai hitelesítették, s ezen túl történelmi dimenziókban is visszhangoznak. (Csinta Samu írta meg a történetet, kellő tárgyilagossággal, de azért irodalmi felhanggal, úgy, ahogy csak a bentiek, az eseményeket közelről is megélők és aprólékosan ismerők tehették. A háromszéki repressziók sorozatában az osztrák és a román elnyomás esetei sok közös és sok eltérő vonást viselnek, a kitüntetett helytörténészek ezeket is feldolgozták.)

Magyarnak születni nem választás dolga. Ez jórészt a szülők preferenciáin múlik. A magyar mivoltot felnőtt fejjel, éretten vállalni már lehet választás, s némi elégtétellel okvetlen eltöltheti az embert, hogy e sorsot a sajátjukként hitvallók karolják fel és próbálnak javítani rajta.
Mert a javulással még adósunk egy humánusabb jövő.