Népszerűsítők kerestetnek

Két idézet gépként zakatol a fejemben már régóta. Az első: „Súlyos következményekkel járhat, ha egy nemzet rossz irodalmon nevelődik”. Magyar politikus mondta: a belügyminiszter Keresztes-Fischer Ferenc Szombathelyen, 1936-ban. A második Kodály Zoltántól származik, megdöbbentő. Imígyen hangzik: „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, minthogy ki az Opera igazgatója”. Merthogy itt a jövőnkről van szó. Lészen-e egyáltalán, és magyar lészen-e?

Harmincas-negyvenes éveikben járó felnőtteket kérdeztem, milyen könyvekre emlékeznek? Szinte kivétel nélkül az iskolai kötelezőket említik. Milyen népdalt ismernek? Rázendítenek azokra, amelyekből még emlékeznek egy-két sorra. Honnan ismerik? Még az elemiből, a tanító nénitől.

Makedón Nagy Sándorról mondják, hogy betéve tudta az Iliászt, bár őneki maga Arisztotelész volt a tanítója. Az akkori iskolákban is a legnagyobbakat tanították, nem úgy gondolkoztak, hogy a gyereknek magas egy remekmű, jó neki a szabolcskás bóvli, amiben nincs semmi, de az legalább érthető.

Fiatal korom legkedvesebb emlékei között szerepelnek a marosvásárhelyi ifjúsági hangversenyek, potom három lejért egy teljes szimfonikus koncert, ahol Csíki Boldizsár, a kitűnő zeneszerző fantáziadús, izgalmas bevezetőt mondott egy-egy zenedarab előtt. Több száz gyerek és tinédzser habzsolta az ily módon közérthetővé vált muzsikát, és nem kellett izgulni, lesz-e közönsége a filharmóniának a következő nemzedékben. A Szakszervezetek Művelődési Házában pedig helyi nagy írók, remek tollú újságírók kedd esténként irodalmi előadásokat, megbeszéléseket tartottak, ahol a főleg fiatalokból álló közönség megérthette, nem az az irodalom, amelyet az iskolák kötelesek közvetíteni. Csurrantva-cseppentve, besúgók között is elhangzott egy reményt adó Dsida- vagy Reményik-sor…

Néhány éve a nagyszerű váradi zongoraművész, Thurzó Zoltán viszi a nagy zenét minden vidék magyarjainak – elcseveg a közönséggel, a művek kulturális hátteréről beszél, Fb-oldalán pedig közéleti gondokat tárgyal nagy felelősséggel. És a közöttünk felnőtt Szőcs Botond, aki egy angliai és egy Beijing-i fellépés között kis székely falvakban muzsikál, ingyen. Bárcsak ragadós lenne a példájuk, mert a jövőnkről van szó…

Zubreczky Antal