Nincs cserepes tanyám…

Mire képes? Síró kisbabát elaltatni. Tömegeket háborúba hajtani. Fiatalokat rávenni, hogy törjenek-zúzzanak. Zsoltárok szavait harmóniába öntve szárnyaltatni. Hívjatok egy zenészt – utasított Isten prófétája, és amikor annak ujjai megérintették a lantot, akkor – csak akkor – zendült fel a szent orákulum.

A zene, mi másról lenne szó?

Kedves olvasó, figyelj egy hátborzongatóan szép történetre. Egy magyar pap-szerzetest, a több mint száz évet megélt Placid Olaffson atyát magyar sztálinista szörnyetegek letartóztatták, majd tíz év börtönre ítélték. Miért? Természetesen semmiért, mert akinek a leg­apróbb bizonyítható bűne volt, azt felakasztották. A fogda? Szovjet parancsnokság, szovjet őrök, mindenféle nemzetiségű foglyok. Placid atya két nagy kiváltságnak örvendett: egy ideig megőrizhette reverendáját, és rábízták a vécék tisztítását, vagy­is egy röpke szabad mozgás naponta. Az orosz őr unatkozott, fütyörészett, dúdolgatott. Annyi csak szabad egy elítéltnek is. Az atya is dúdolgatott magyar nótákat, az őr hagyta. Mit értette ő a szöveget? Néhány cellában halálraítéltek voltak. Placid atya nótázva szólt a szerencsétlenekhez – ő pap, ha valaki gyónni szeretne, persze, ott nem lehet, de ha bűnbánatot tart, megkapja a feloldozást.

Akkoriban latinul: ego absolvo te a peccatis tuis, feloldozlak bűneidből. Ez tökéletesen rásimult a „Nincs cserepes tanyám, se csűröm, se gulyám” kezdetű nótára. Hónapokkal később egy munkatáborba vitték, ott egy fiatalember közeledett hozzá. Elmondta, ott volt a halálukra várók között, de kegyelmet kapott. Ám nem felejtheti, mennyire megváltozott a légkör a borzalmas cellában, miután az éneklő pap szavait hallgatták.

Kodály Zoltán így fogalmazott: „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, minthogy ki az opera igazgatója”, mert ott, az iskolában, sőt, óvodákban lehet a kis lelkeket a dallamos szépség útján elindítani. Hogyha megküzdünk anyanyelvünkért, szeressük, ápoljuk, gyakoroljuk zenei anyanyelvünket is.

Október elseje a zene világnapja.