Nyakunkon a holnap

1970-ben közölte Alvin Toffler a Jövő sokkja című tanulmányát, amely valóban sokkhatást váltott ki a gondolkodó olvasókban. Sok példa- és példázatértékű esetet nagyít fel szemeink előtt, melyek összessége egy szédületesen változó, felgyorsuló valóság kaleidoszkóp képét vetíti elénk.

Egy példa, még a hatvanas évekből. Egy amerikai család más városba költözik. Az anyuka megmutatja a kislánynak a közvetlen környéket, többek között egy üzletet. Másnap a kislányt elküldik valamit bevásárolni, de a lányka azzal tér vissza, hogy az üzlet eltűnt, mást építettek helyébe. Nos, a valóságban szegényke rossz irányba indult, de – hívja fel figyelmünket Toffler – a fejecskéjében egészen természetes, hogy egy üzletet ma lebontanak, és holnap már parkoló vagy benzinkút áll a helyén.

Miért írom ezt? Mert nyugdíjasként még tanítgatok, és látom a gyerekek szemében az értetlenséget, amikor múlt- és közelmúltbeli dolgokat említek. Nem tudják elképzelni sem, hogyan éltünk akár csak három évtizeddel ezelőtt. Teljesen hiányzik gondolkodásukból a – nem szeretem a nagy szavakat – a történelmi perspektíva. Egy örökösnek vélt jelenben élnek, amely nagy részét lélek- és észromboló videojátékok töltik ki. Hogyan képzelitek el magatokat öt év múlva? Tíz, húsz év múlva? – kérdem. Síri csend. Kérdezem, mit tanulnak, olvasnak, miről elmélkednek. Válasz: ez kell, az nem kell.

A „kell” vészesen forgó kerub-kardja távol tartja őket az önálló gondolkodás édeni területétől. Tizenegyedikes lánytól megtudom, a román dolgozat témája az örökös Moara cu noroc volt. És mit jelent a „moara cu noroc”? Fogalma sincs. Fogjuk rá a román nem-tudás átkára, lássuk, magyarból hogy volt? Könnyű, az Aranyember, két kérdés. Jó, tetszett a regény? Robbanásszerűen jön a válasz: nem kellett elolvasni, meg kellett nézni a filmet.

A változások előtt felkészületlenül állni tragikus következménnyel járhat. Gondoljunk a rendszerváltozásra – mi lehetett volna, és mi lett belőle. Most egy vírus előtt toporgunk, hisztisen pánikolva halmozzuk a hibákat. Mi legyen a gyerekeink tanításával, nevelésével? Én egyet javasolok: így tovább semmiképpen ne!