Nyakunkon az érettségi!

Igen, így, többes szám elő személyben, mert ez a megmérettetés végeredményben mindannyiunk közös gondja vagy öröme. Ha nem így lenne, akkor tulajdonképpen elveszítené ez a vizsga azt a varázsát, amely évszázadok óta lázba hozta, és lázba hozza ma is nem csupán azokat, akiknek fia vagy lánya a vizsgáztatók elé áll, de kíváncsivá teszi azokat is, akik kívülről, kisebb vagy nagyobb távolságból várják a végeredményt.

Az idei azért is érdekfeszítő alkalom, mert két esztendő után immár szabadon állhatnak az ifjak tanáraik elé, együtt népesíthetik be azokat a termeket, amelyeket kijelölnek erre a célra, s téved az, aki azt hiszi vagy gondolja, hogy ezek a fiatalok nem is veszik komolyan ezt a megméretkezést. Bizony komolyan veszi az is, aki legyinteni szokott, de az is, aki korábban inkább az iskola mellé járt volna szívesebben.

Az ez évi érettségi vizsga azért is fontos, mert vele lezárul egy olyan korszak, amelyben úgy-ahogy beidegződött rend szerint szóbeliztek, írták meg dolgozataikat a jelöltek. Az elmúlt évek során már amúgy is annyi változtatást indítottak el az oktatáshoz mindenképp „legjobban” értő irányítók, miniszterek is, hogy minden tanév végén várni lehetett az újabb meg újabb előírásokra, meglátásokra, meggondolatlan indítványokra. Lám, biztosnak tűnik, hogy a legújabb lépések újabb javaslatokat jelentenek, mert ki tudja, milyen sikerrel jár majd a félévi dolgozatok eltörlése, az újabb engedmények megfogalmazása, a pedagógus–szülő–tanuló hármas jogainak és kötelezettségeinek újrafogalmazása. Egy biztos: egyre nehezebb pedagógusnak lenni, egyre jobban érezni lehet, hogy a pedagógusok nem csupán a társadalomnak, a politikának a kiszolgáltatottjai, de aránytalanul kisebb az irántuk tanúsított bizalom és tisztelet, mint amennyit a szakma irányítói megfogalmaznak. És az a tény, hogy megint sztrájkra kényszerülnek a megígért, de be nem tartott javadalmazási törvény betartásáért, mutatja, mit sem számít az annyit emlegetett jövőbe vetett hit és remény, amely elsősorban az iskolában mélyülhet el.

Egyelőre tehát vizsgáznak a középiskolás végzettek, mi pedig szurkoljunk azért, hogy az iskola utáni útjuk szélesre táruljon.