Ó, mennyi végtelen!

Lehet, ma is vannak diákgyűjtemények, azokban megfértek egykor is aranymondások. Az egyiket idézem az egykoriból: „végtelen a tér, az idő, az anyag és az emberi butaság”. – Ajaj, még az is lehet, egykori tanár összegezte így tapasztalatait!

Erdélyi politikai létközegünkben tombol az ostobaság. Azt talán könnyebb lenne elviselnünk is, mint az iszonyú gonoszságot. De hát egy tőről fakadnak. Mégis, az ostobaság, a szándékolt, a megélhetési butaság olyan látványos tud lenni, hogy a diákhagyománynak kell igazat adnom.

Valentin Roman közíró mintha ette fene meggyőződésből állítja márc. 14-i cikke címeként: Adok autonómiát, de mihez kezdesz vele? Meggyőződésem, hogy soha életében nem olvasta a nemzetközi jognak azt a fejezetét, mely az autonómiákról szól. És győzködni akar bennünket, romániai ítéletben élő magyarokat, hogy rendben: megadja az autonómiát, de bevezeti a határrendszert (az autonómiával!), tízszeres vámot kell fizetnünk itt, Székelyföldön mindenért, minden oldalra, Románián belül.

Tetszik érteni? Minden oldalról vámhatár. Ha Moldvából jön a paradicsom, annak kilója 100 euró. Gyógyszert, mindent megvámolnak, ami Romániából jön be ide, hozzánk. Hoppá, mondaná az egykori diák, de hiszen akkor az a Székelyföld külön ország lenne! Nemde?

Ötszázezer lej tanulónként az évi tandíj, ha Romániába megyünk innen tanulni. Ha nyugatra mennénk és onnan vissza, haza az autonómiánkba, Legnagyobb-Románia nem ismerné el a diplomát. Éheznénk, nem lenne tengerünk, reptereink sem lennének, tehát – tehát igyekeznénk pánikszerűen elmenekülni, igaz, Roman tanár úr? És kényszerűen jön a következtetés, hiszen ezt is akarják!

A székelységnek még eredete sincs – olvasható –, se nem magyar, se nem székely, ami nincs is, szedett-vedett népség vagyunk. Már túl vagyunk azon a román felfedezésen (írva vagyon, írtunk erről, mert olvastunk erről), hogy sokkal a római kor előtt megvolt már a „ruman” nép, Krisztus előtt sokkal, meg ám! Ezt elolvastuk, eszünkbe jutott ama megfogalmazás a diáklexikonból, az emberi ostobaság végtelen voltáról. Mi van hátra? A Valentin Román-féle végtelen.