Önleleplezés

Az irredentizmus vádjának felmelegítésénél érdemes egy percre elidőznünk. Ma gyakran hangzik el, több tévécsatornából is ömlik, a többi szennyel együtt, eme álszent vád a kisebbség és az őt segítő anyaország fejére.

Király Károly írja emlékirataiban Marosvásárhelyen eltöltött évei kapcsán: igaz, hogy szovjet nyomásra született az autonóm tartomány, igaz az is, „hogy a párizsi békeszerződés, Erdély elvesztésének félelme buzdította, serkentette a román államot a Magyar Autonóm Tartomány, a Bolyai Egyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létrehozására és egy egész sor más olyan intézkedésre, amely különben erősítette az erdélyi magyarság lojalitását a román állammal szemben…” – de az minden korlátozott és nyugati demokráciába nem illeszthető vonása mellett is segített abban, hogy e kisebbség túlvészelje a diktatúrát.

Bár a rendszerváltás szerezte életem legnagyobb örömét, mégis némi nosztalgiával olvasom ezt az értékelést. Azóta ugyanis olyan gyökeres változást hoztak az idők, hogy ma már Erdély féltését többségi részről a bekövetkezett demográfiai, politikai átrendeződések folytán teljesen irreális fóbiának lehet minősíteni. Itt határokat már nem fognak tologatni a lakosság feje felett, már csak azért sem, mert az unió másmilyen értelmet és szerepet szán a határnak, annak úgynevezett „légiesítése” csak fokozódhat, s keleti államaira is nyilván nagy átalakulás vár például szuverenitásuk dolgában.

Elegendő annyit említeni, hogy a magyarságnak ma a felénél kevesebb része él magyar többségű településen, a szórványosodás folytán még a nagyvárosi nagy létszámú közösségek – Várad, Kolozsvár, Vásárhely – is fél-szórványi helyzetbe kerültek, bár szerencsére még erős intézményekre támaszkodhatnak. Száz év alatt a románság arányszáma 53%-ról 75-re nőtt, a magyarságé 37%-ról 19-re csökkent, abszolút számokban ez ma 4,8 millió főt, illetve 1,3 milliót jelent a 2011-es népszámlálás szerint.

Ezért mondom: a területvesztés félelme nem indokolhatja az elnyomást többé, ha azt egyáltalán indokolni vagy pláne jogosnak elismerni lehet a mai Európában. Ha az országvezető politikai elit mégis körömszakadtáig ragaszkodik hozzá, akkor szándéka csakis a közösség további sorvasztása, társadalmának szétverése, magyarán az elüldözés vagy a teljes asszimiláció lehet.