Online nemzedék

Ímélekkel kelünk, online hírekkel tízóraizunk, netről sztrímelt filmeken alszunk el, Facebook-platformon kommunikálunk, Instagrammon élünk. Harminc év internetes forradalma megváltoztatta egész életünket, mellette pedig teljesen átformálja a valós személyiségünket. Virtuális világban kapkodunk jobbra-balra, ahol elszakadunk a valóságtól. Amelyben felcserélődnek a fontossági sorrendek.

Mi az első? A lájk. Majd utána? A cset. Mi marad utoljára? A család. Embereket látok sétálni egymás mellett, de nem beszélnek. Kávézó emberek a vendéglőben, de nem szólnak egymáshoz. Utazó emberek a buszon, de nem beszélnek. A barátságok megszűnnek, a kapcsolatok véget érnek, a testvérek összevesznek, de nem beszélnek. A telefon jobban lefoglal bennünket, mint a mellettünk ülő személy valós énje. Hiába van kétezer ismerősöm a Facebook-on, még mindig magányos vagyok; minden nap beszélek velük, de egy sem ismer igazán engem. Mikor a „szemükbe nézek”, vagy a nevüket látom, az egyetlen baj, hogy csak a képernyő üvegén látom.

Ott van mindenünk ama bizonyos üveg mögött, és ahogy bejelentkezünk a Facebook világába, az ajtók bezárulnak, és rabokká válunk, akiket már csak a barátságok és a kapcsolatok illúziója tart életben. És ha egy pillanatra is felnézünk, látjuk a zavart világot, amelyet dicsőítünk, és ahol a saját érdekeid, és saját érzéseid számítanak. Ahol megosztjuk életünk apró örömeit, viszont az érzelmek háttérbe szorulnak. Felvetődik a kérdés, mikor vagyunk a legboldogabbak: ha megoszthatjuk élményeinket a Facebook-on, ha visszajelzéseket kapunk rá, ha ezren lájkolják az új profilképünket?

A kérdések a felismeréshez vezetnek, mintha önmagunkat látnánk, a saját nemzedékünket egy virtuális üvegkalitkában, aminek szlogenje az új normalitás. De tényleg az lenne? Amikor én voltam kisgyerek, a barátaimmal bicikliztem és játszottam a parkban. A cipőmön óriási lyuk tátongott, a térdem tele sebekkel, és egy nagy klubház állt a diófánk tetején. Ma üresek a parkok, csend honol mindenütt. A világ tele van okos telefonokkal és buta emberekkel, akiknek ott a kezükben a megoldás, a gomb, amely egyszerre kapcsolja ki a virtuális világot, és kapcsolja be a valós élet fényét.

Tamás Réka