Örömes, szép ünnepeket!

Az ünnepek zuhatagában érzem magam, és ott is vagyunk, mindannyian. Most ismét a torkomon akadt fönn az egyik elvtársias, kommunista hitben és hamis vigaszban fogant ünnep nótája, hogy azt mondja: Május elsején, a munka ünnepén, dolgozó elvtársam nyújtsd kezed… És megy a nóta, melyen felnőttünk. A helyzet viszont az volt akkor is, hogy az elvtárs csak annyit dolgozott, hogy a széles dolgozó tömegeken behajthassák a lejt. Színtiszta igazság, hogy válogatós vagyok. Nem vagyok hajlandó tiszta ingben, alsóban hurrázni az elnyomók kórusában. A dolgozó ember akkor ünnepel mindenütt, vagy sehol, amikor elkészül a vállalt munkával, abban örömét és hasznát is leli.

„Száz éve már, több is talán…”, hogy a kommunista eszme világjáró begyűjtői május 1-ét a dolgozók nemzetközi ünnepnapjává rikoltották. Derűs vagy dühöngő mai dolgozóink fogak csikorgatásával veszik ma is tudomásul, hogy az életszínvonal egyre inkább pocsolyaszinten. Az árak? Megbűnhődte már e nép kétszer is, százszor is a mindennapi kenyér árát. És nem Ceaușescura gondolok, hanem a mostani életszínvonalra, a rengeteg koldusra Székelyföldön, és a többit látja, érzi bárki.

Az ünnepek az öröm oszlopain állnak. Sepsiszentgyörgyön idén Szent György napja süllyedt alá legutóbb a többi közé. Ne, ne fogjunk mindent a vírusokra! Hetykén élnek azok Bukarestben és Háromszéken, akik hivatásuknak tekintik ünnep- és hétköznapjaink lerontását. És most kíváncsian várom a munkásosztály nemzetközi ünnepének maradék őszinte zöngéit. Lesz-e az elnyomó, székelyeket ma is benn, börtönben s idekinn szintén rettegésben tartó hivatásos elvtársaknak bátorsága ablakot nyitni a szabadság lopakodó szellemére?

Ünneprontó vagyok, ha kell, és meggyőződésből. Hadd idézzem a kommunizmusi rémregény egyik aranymondását erre az eszmeileg is zagymatag nemzetközi terrorista ünnepre, épp Karl Marxtól: Nem lehet szabad az a nép, mely más népeket elnyom!

Az eljövendő ünnepek megható pillanatait kívánom minden dolgozónak!