Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az irodalomnak, a festészetnek, de úgy általában a szépművészetnek számtalan alkotásában fedezhetünk fel olyan utalásokat, amelyeket közvetlenül kapcsolhatunk elmúlt vagy bekövetkező eseményekhez, akár történelmi mozzanatokhoz. A jól értő olvasó és művészetrajongó könnyen talál bennük olyan jelképes részleteket, amelyek társíthatóak a már megtörténtekhez, vagy felsejlenek bennük a jövőképek is.
Példaként most egyetlen csodálatos alkotást, Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélésének tragikus epizódját elevenítem fel. Bodri juhászhoz, a szerény, a szépnek hódoló pásztorhoz váratlan látogatók érkeznek. Ketten, ugyancsak juhpásztorok. Alkudozni akarnak, a veres juhász Bodri gyönyörű szíját kéri, amelyet nem adhat, mert fiának készítette. Foguk egyébre fáj: Bodri juhász juhnyájára és szamarára. Végül a két vendég, látva Bodri makacsságát, egyszerűen agyonverik, de lecsapják pár éves fiát és a két kutyáját is. És most következik a megdöbbentően megrázó embertelenség. A kutyáikkal kikapartatják a homokot, beletemetik a két holttestet és a kutyák tetemét, aztán tüzet raknak a sírra, megsütik szalonnájukat, kényelmesen megszalonnáznak, mint mezei munka után szokás, majd elhajtják a juhnyájat és a szamarat.
Persze, az író igazságot szolgáltat, de az olvasót nem hagyja nyugton: tényleg ennyire aljas tud lenni az ember, hogy embertársai bánatát, veszteségét figyelmen kívül hagyva, sőt, azt tovább növelvén örömünnepet tud ülni felette? Igen, sokszor hallunk esetekről, amikor a hátba szúrt áldozatra nem is gondolva járnak győzelmi táncot. Annak idején sok helyről jött a hír, hogy esti mulatság idején, udvar sötétjében támadtak rá ártatlan vagy vétkes(nek vélt) személyekre, s mintha mi sem történt volna, folytatták a mulatozást bent a bálteremben!
És hány örömtáncot jártak népek is más népek sírja felett, hány áldozatot követelt életekben és erkölcsben a mohóság, a durvaság, a civilizálatlanság! Hirtelen eszembe jut egy mondat valahonnan: a történelem végig hullahegyeket gyártott, hogy eljárathassa azok tetején az örömtáncot!