Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Parajdon táboroztak

Parajdon táboroztak Vélemény

A Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesület Voice and Hug nevű projektje keretében nemrég rendezte meg  parajdi táborát. Alább ennek beszámolóját olvashatják.

 
Nagy várakozás előzte meg a június végi tábort, hiszen a budapesti gyerekekkel is itt találkoztunk. Tizenketten jöttek, és volt egy kísérőjük is. Mi, kézdiek, 25 gyerekkel és négy kísérővel voltunk jelen a parajdi Farkas panzióban, ahol a tábor zajlott. 
 
Volt program bőven, nem unatkoztunk egy percet sem. Volt itt az udvaron csapatjáték, ahol több csapatra oszlottunk, kapitányt is kaptak a csapataink. Kis előadásokat gondoltunk ki, azt kidolgoztuk, remekül szórakoztunk. Vagy éppen kürtőskalácsot sütöttünk, ki-ki a magáét. A Maci Kürtősház tulajdonosa és segítői tanítottak arra, hogy miként készül a finomság, és mi magunk sütöttük meg. Őket pedig a vendéglátóink, a Farkas panzió gazdái hívták meg a kedvünkért! Nagy köszönet nekik az élményért!
 
Aztán játszottunk őrangyalost, szintén csapatban, és meglepetés ajándékokkal. Vigyáztunk egymásra, mindenkinek került őrangyala. Hatalmas dézsában fürödtünk is este, fiúk, lányok külön, ahogy illik. Szülinapot is tartottunk, két gyereknek is most volt a születésnapja, megünnepeltük, ahogy szoktuk. Majd tányérokat festettünk, nagyon szépek lettek, volt amire büszke lenni. Volt aki szép hangjára, népdal-tudására, merthogy az is volt.  Előadás is volt, bántalmazás-megelőzés témában. Sokat beszélgettünk, ki hogyan látja ezt a dolgot, miként tehetünk ellene. Volt aki ezt röviden, írásban is meg­fogalmazta. Valahol itt lesz az írás a fotók között.
 
Nem mindig maradtunk a panzióban, meglátogattuk a híres parajdi Lepkeházat amelyet speciálisan arra a célra építettek, hogy a szabadon röpködő, színes, kisebb-nagyobb lepkék könnyen megfigyelhetők legyenek. Van itt trópusi növényekkel, kis tóval, körsétánnyal ellátott „röptér”, valóságos kis trópusi világ. Nagy élmény volt látni a színes repülő élőlényeket.
 
Majd ellátogattunk a parajdi sóbányába is. A magas sófalak között aztán meglepetésünkre bohóccsapat fogadott, akik igyekeztek, tánccal, zenével elbűvölni minket. Be is álltunk mi is a táncba és együtt fotózkodtunk velük. 
Alig várjuk, hogy újabb táborba menjünk, szép élményekkel gazdagodtunk!
 
A táborozás a Norvég Alap Active Citizens Fund programjánál nyertes Voice&Hug című projekt keretében valósult meg.
 
(közlemény)
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás