Példa a bátorságra

Ha hiszik, ha nem, az alábbi eset egy iskolában esett meg, s nem is akármikor, hanem még az átkosnak nevezett korszakban. Ennek felidézése esetleg összehasonlításul is szolgálhat mai cselekményekre, olyan szemszögből nézve, hogy nem mindig a gyávának, lekenyerezhetőnek vélt csoportok bizonyulnak megalkuvóknak, meghunyászkodóknak.

Történt egyszer, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben, hogy az egyik nagy létszámú iskolában szigorúan megbüntették az egyik tanulót. Akinek, illetve a szüleinek történetesen nagy pártfogói voltak a megye és a város élén állók körében. Megindult a küzdelem a büntetés visszavonásáért. Azaz nem is küzdelem volt ez, hanem utasítások egymásutánisága. Akkor még élt annyira a demokrácia, hogy – lehet, a látszatért, de – megint összehívták a tantestületet, mert a pedagógusi közgyűlés döntött az elmarasztalásról, tehát annak kellett döntenie a felfüggesztéséről is. És mit hozott a sors? A pedagógusok nem adták fel és meg magukat, kitartottak eredeti döntésük mellett.

Azt mindenki sejtette, hogy ezt amúgy nem lehet simán megúszni, de mindenki vállalta az elkerülhetetlent. És az akkori igazgató vállalta, hogy bizonyára kitörik a nyakát. Úgy is történt. Nemsokára leváltották. Ám a becsülete nem csorbult. Lehet, még az ő leváltását kezdeményezők is kalapot emeltek előtte.

Ne firtassuk, melyik tanintézetről van szó, mert én úgy hiszem, sokfelé megtörtént ilyesmi. Hogy most? Remélem, most is. Még annak dacára is, hogy a tanintézetek megleckéztetése, pedagógusok megalázása eléggé gyakori.

Nos, lehet, nem is vetettem volna ezt papírra, ha nem vált volna gyakorlattá, hogy egyik-másik önkormányzat szembemegy önmagával, és ha kell, akár felszólítás nélkül is cselekszik, esetleg maga kezdeményezi például névtáblák levételét, kicserélését. Sajnos, erre volt már példa! És most immár szerencsére arra is, hogy szilárd kitartással olyasmit lehet elérni, ami már-már elképzelhetetlennek tűnt. Ami történt Gyergyószentmiklóson a Városháza elnevezés körül, akár követésre méltónak tekinthető. Bizonyítva látszik immár, hogy a végsőkig érdemes, el kell menni!