Petőfi élete és halálai

Ha feltennénk a kérdést mondjuk úgy tízezer magyar embernek, hogy újévkor mi jut hirtelen eszébe, bizonyára – az évvéget és az évkezdetet leszámítva – legalább kilencezernek, ha nem többnek, Petőfi Sándor születése. Annyira természetes, hogy ezt tudja az emberek többsége, mint az is, hogy a legnagyobb magyar költőnek őt nevezik meg, ha erre a kérdésre kell válaszolni.

Persze, a nagy emberekkel kapcsolatos legendás történetek Petőfit sem kerülték el. Aránylag kevesen tudják, hogy a nagy költő születése körül óriási viták is folytak, s ennek felizzításában maga a költő is segített, mert ő sem egyetlen települést jelölt meg szülőhelyének. Sokáig úgy tartották, hogy Szabadszállás a kivételes helyszín, ezt maga Petőfi is emlegette, s egészen 1857-ig ezt is fogadta el a közvélemény. Aztán szóba került Kiskőrös, de Kiskunfélegyháza is, s hogy még kibogozhatatlanabb legyen a kérdés, szóba került még Kunszentmiklós és Dunavecse is.

Ebben az „összevisszaságban” szerepet játszott a vallás is, ugyanis máshol kellett keresztelni, mint ahol született, a szülők felekezeti hovatartozása miatt. Ma is, ha egy félegyházait megkérdez valaki, az nyilván Félegyháza mellett kardoskodik, de jó ideje immár Kiskőrösnek jutott az a megtiszteltetés, legalábbis irodalmi berkekben, hogy a maga fiának nevezze Petőfit, s erről gondoskodnak is azzal a gyönyörű emlékházzal, amelyet a nagy szülött emlékére berendeztek.

Az a megejtőn szép és megható ebben a Petőfi-ügyben, hogy a halála körül sem tisztázott minden. Ha jól összeszámolom, ma már négy sírhelyéről is tudunk. Mintha négyszer halt volna meg! Legelsőnek a fehéregyházai tömegsír készült el: azt mindenki tudja, hogy a nagy vesztes csata után a halottakat egy közös sírba temették, s azok között lehetett Petőfi holtteste is. Így is illett egy olyan költőhöz, aki jóval korábban már megénekelte a saját halálát, szinte hajszálpontosan úgy, ahogyan az megtörtént. Ám akkor hogyan is állunk a székelykeresztúri, pontosabban a timafalvi temetőben látható, látogatható sírral, amelynek sírkövén Petőfi neve áll a születési és elhalálozási évszámmal egyetemben?!

A történetet jó pár esztendővel ezelőtt Gálfalvi Sanyi bácsi, a keresztúri Tanítóképző és Unitárius Főgimnázium jeles tanára mesélte el, nem is akárhol, hanem a nagyajtai templomban, valamilyen évfordulós ünnepség hozadékaként. Még eligazító tábla is áll a temetőben, Petőfi sírja felé! – ez áll rajta, ezt magam is igazolhatom. Évente iskolások járnak oda, ünnepek alkalmával virágcsokrokat, koszorúkat helyeznek el. Minden keresztúri tudja, hogy nincs ott Petőfi, de mindenki érzi, hogy ott van!

Hogyan is történhetett ez a „csalás”? A csata után két udvarhelyszéki atyafi szekérrel menekült Héjjasfalva felé, s a kukoricásban egy súlyos sebesültben felismerték Petőfit. A sebesült tisztet szekerükre vették, s elvágtattak Keresztúr irányába. A sebesült útközben elhunyt, ők pedig az éjszaka kellős közepén bezörgettek a városka első házába. A kibotorkáló gazdának elsuttogták, hogy a szekerükön a halott Petőfi fekszik, ők nem vihetik tovább. A ház gazdája a kert hátsó sarkához vezette őket, s ott elásták a holttestet. Nem kellett mondani, hogy milyen veszélyes játékot játszanak, tudták, hogy akár a fejükkel is fizethetnek, ha a Petőfi után kutakodók megtudják az „igazságot”.

A keresztúri gazda maradt a nagy titok súlyával, s tova a század vége felé, saját végét is közeledni érezvén, két fiának elárulta, a legnagyobb titoktartást követelve, hogy Petőfi sírja ott van a kertjük végében. Nyilván, ekkor már vége volt a zaklatásnak, ezt jól tudta a két fiú is, s a nagy titkot továbbadták. Ki is ásták a sírt, de nem Petőfi volt benne! Ám társítani névhez nem tudták, az ismeretlen hőst újratemették, de most már a hivatalos sírkertben, ám tiszteletből, s talán kegyeletből is Petőfi nevét írták a síremlékre.

A későbbiekben, időben jóval közelebb hozzánk egy szibériai sír is „előkerült”, onnan is kihantolták a Petőfinek vélt holttestet, s hosszadalmas kutatómunka, de a pontos tényállást meghatározni képtelen „erőlködés” után újra eltemették a budapesti Fiumei úti temetőben a következő felirattal: Petőfi Sándor költő, forradalmár/ Született Magyarországon 1823-ban/ Meghalt Szibériában 1856-ban/ Eltemette 2015. július 17-én a Megamorv–Petőfi Bizottság Egyesület.

Ebben az egész történetben az a legnagyobb igazság, hogy Petőfi élt, alkotott, s számunkra úgy marad meg, mint a szabadság soha nem lankadó hőse, aki azokkal együtt alussza örök álmát, akikért élt, és akiket szeretett!

Dr. Péter Sándor