Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Felidézve a március 15-i ünnepségeken szavalt Petőfi-verseket (még azokat is, amelyeket közönség előtt nem mondhattak el, mert nem éppen dicsérő szavakat írt a hatalomról), eszembe jutott, hogy barátom, Kónya-Hamar Sándor költő, exhonatya néhány nappal ezelőtt izgatottan hívott fel, hogy újabb bizonyítékok kerültek elő Petőfit szibériai napjairól, köztük néhány fénykép, amelyek a Barguzinba került magyar hadifoglyokról készültek. Ezek egyikén egy vékony dongájú fiatalember, mintha Petőfi volna.
Hogy ő vagy sem, bebizonyítja majd egy tüzetesebb vizsgálat. Annyi azonban bizonyos, ott élt egy Alexander Styepanovich Petrovics nevezetű férfi, ott temették el, és egyike volt az oda hurcolt magyar hadifoglyoknak. Ezt ma már bizonyítja az orosz föderáció igazságügyi minisztériumának okirata is, amely kimondja, hogy Alexander Petőfi honvéd őrnagyot Szibériába vitték.
Kónya-Hamar Sándor immár évek óta mondja ezt. Anyai nagyapjától, ifj. Benkő Lőrinctől hallotta, aki az első világégés után Szibéria eme vidékén raboskodott (négy falustársával egyetemben), és még beszélhetett olyan emberekkel, akik élőben láthatták az odahurcolt hadifoglyokat, és azt állították, volt köztük egy költő is. A négy erdélyi szerint Petőfi nem eshetett el a segesvári csatába, hiszen a saját szemükkel látták a sírját.
A 1848–49 óta eltelt bő százhetven év, nagy költőnk csontjait nem találták az esztendők alatt végzett ásatások alkalmával. Jelenleg is, nem kis pénzt költve el, keresik a maradványait. Érdekes, a barguzini halott nem érdekli a tudósokat, szerintük az csak mítosz. Még akkor is, ha Jókai Mór is írt arról, mennyire megrendítették a hazatért 48-as honvédek hírei a szibériai ottlétről.
Nemrégiben a költőóriás egyik ükunokája járt errefelé, senki nem hisz neki. Pedig megérne az egész egy pillantást most, amikor már a DNS-ek vizsgálata sok titokról vallana, arról bizonyosan, hogy Petőfi vagy nem Petőfi van a sírban. Érdemes volna erre végre valós feleletet kapni, még ha tudott is, hogy nem érdeke senkinek. Sem az osztrákoknak, mert megtalálták a levelet, amelyben Ferenc József tanácsolta, jó messzire vigyék a rebellis magyarokat; az oroszoknak sem, hiszen a honvédtiszteket nemigen engedték haza; a magyaroknak még annyira sem, hiszen így a hős költő legendájától fosztanák meg önként magukat. Az igazság ismeretét azonban Petőfi megérdemelné.