Piros, sárga, kék oktatásunk

Köszönjük, államelnök úr, most már minden világos! Pontosan ez volt a felállás eddig is: vagy megy a gyerek rendesen iskolába, vagy megy is, marad is, vagy pedig tanul itthon, online. De hála a sok egyeztetésnek a miniszterekkel, a sok gondolkodásnak, most már vannak kidolgozott tervek. Méghozzá színesek. Amelyek ugyanazt mondják, mint ami eddig is volt, csak most már pirosak, sárgák, zöldek, és egy papírra, egy nagy tervként össze vannak gyűjtve. Fantasztikus!

Ha megkérdezi a 7 éves gyerekem, hogy mikor kezdődik az iskola, és bent a teremben vagy itthon a kanapén indul, mondhatom neki: kisfiam, nem tudom, de piros lesz, vagy sárga, vagy zöld. Aztán, ha értetlenül néz rám, hozzáteszem: én sem tudom, miért nem piros-sárga-kék, sokkal jobban illene ehhez a helyzethez, ehhez az országhoz… Mert már nem tudok mit mondani a gyereknek. Hogyan magyarázzam el neki, hogy egy vírus miatt megállt az élet, és neki lehet, muszáj lesz a kiábrándult, belefáradt, lestrapált anyjával tanulni a betűket, számokat? Nekem meg muszáj lesz beszereznem egy bokszzsákot, hogy azt a feszültséget, amit szülőként, munkásként, játszótársként, tanítóként felgyűjtök magamban, ne ártatlan gyerekemen vezessem majd le.

Akármennyire is szeretnék, nem tudok egyszerre az oktatója, a barátja és az anyja lenni a kicsinek! Hogyan lehetne így nevelni? Reggel megdorgálom, mert nem írt házi feladatot, aztán játszom vele, majd azt mondom, holnap nincs énekóra, ha nem eszi meg a spenótot? Ő összezavarodik, én skizofrén leszek, a család összeomlik. Külföldön miért lehet megoldani ugyanabban a vírushelyzetben az iskolakérdést, ha itt nem? Ők a felelőtlenek vagy mi a buták?

B. Johanna, Sepsiszentgyörgy