Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Semmi sem gátolhat meg bennünket abban, hogy igenis emberarcúnak képzeljük az emberiség történelmét. Vitézek és győzelmek az egykori Kínában, a Tigris és az Eufrátesz egyetlen ujjongó tömeg birtoka. Mongolok és hunok vezérei sorjáznak, csupa győzelem. Eljött két világháború is –, több már nem lesz. Csupa győzelem, és éppen ez serkent engem az emberiség történelmének új arcot adni magamban. Mindenütt többségben és nemesebbek voltak a legyőzöttek. Ezért kell átrajzolnom a történelmi oltárt, érvényesítvén a legszebb érzelmeket a legyőzöttek, a megalázottak és megszomorítottak arcrezdüléseit. A győzelem végedes végig az időben mindig az emberi vágyakozás sajátos arcmásait idézi föl a rabok, legyőzöttek vágyainak tengerében.
Elmozdulhat, aki alanynak érzi magát az elnyomottak óriási festményén, mert bennünk örökre megmarad. A zárak, reteszek, lakatok és lakhatatlan házaink mindig legszebben idézik az igazat börtönlakók arcán és a szabadságvágytól belakott lélekben. Ki gondol most vírusokra?
Dsida Jenő utolsó versének (Az utolsó miatyánk) képe is vakít a képzelet óriás vásznán. – Legyen meg a Te akaratod./ Nekem minden mindegy. – Hát ne menjünk el senki halálos ágyáig, és ha igen, akkor a béke és szabadság arcát idézzük! Csatáink, forradalmaink százezrek arcát rögzítették a győztesek börtöneiben, miközben ujjongtak odakinn a győztesek ideiglenesen.
Soha e földi világban nem kérdeztem meg egyetlen egykori rabtól sem: van ereje, legyen ereje megmondani, milyen volt a szabadságra gondolnia a börtönökben. Ma megtettem.
Láttam átszellemült szerelmes vagy éppen gyászoló arcot sokat. Most várom ezen az arcon a választ, milyen lehetett, ó, milyen volt tizennyolc évesen börtönlakónak lenni Romániában? Nem meséli, nem sorol fájdalmas mérföldköveket a hetvenen is túl Váncsa Árpád, hiszen szinte a lehetetlenre vállalkozik néhány szóban is.
– Amit rettenetesen fájdalmas volt megélnem ártatlanul s fiatalon, egy-egy asszonyi hang behangzása a rabos lélekbe odakintről. Igen, az asszonyi hang néha, hogy élnék még azzal a hanggal odakinn is.