Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Harmadik évtizedünk közepén járni olyan, mint balerinacipőben táncolni a jégen. Irányítanád a lábad, de nem tudod, hogyan. Amire az agyadban megfogan a helyes döntés, már hanyatt is estél. Fogalmad sincs, mikor, merre csúszol el, élvezni próbálod csupán, no meg persze túlélni.
Ha a közkedvelt szociális médiaplatformokat kérdezzük, milyen manapság huszonévesnek lenni, olyan szélsőséges és torz tükröt mutat, hogy kedved lenne inkább hirtelen betölteni az ötvenet. Huszonévesen neked ugyanis kell hogy legyen egy menő állásod, amiből legalább annyit kaszálsz, hogy körbe tudod utazni a világot. Évente kétszer. Huszonévesen már illik felsőbb kategóriás márkás holmikat hordanod, sminkelned, el kell kezdened ráncosként kezelni a bőröd, így órák hosszát ápolni reggel és este. Egészségesen kell étkezned, heti tízszer különböző edzésekre járnod. De mindemellett biztosan ki vagy már égve a karrieredben, de minimum depressziós vagy – legalábbis minden huszonévesekkel foglalkozó oldal ezt tartja normálisnak. Ha anyukát, nagymamát kérdezed, milyen kéne legyél ennyi idősen, nos, tudjuk a választ. Férjhez kéne menni, három gyereket sorra kipottyantani, háztartást vezetni, főzni, mosni, uradat kiszolgálni.
Ezzel szemben itt vagyok én. Pástétomos kenyeret majszolok ebédre, teli szájjal kérdem meg anyát, látta-e a kedvenc zoknimat mosás után. Van munkahelyem, amibe még bele se lendültem, nemhogy kiégtem volna. Nem vagyok depressziós, elfogadom magam. Edzeni nem járok, a pólóm turkálós, nincs gyűrű a kezemen. Egy kiskutyát nem tudok normálisan ellátni, nemhogy egy gyereket. Táncolok a jégen, ha elesek, fáj, ha nagyon fáj, sírok. De élvezem. Nem érzem másnak magam, mint 5 éve.
Soha nem szerettem megfelelni az elvárásoknak, de valahogy kicsit mindig oda alakultam. Ha sokáig folyik a sáros lé minden csapból, elhisszük, hogy az a normális. Vajon meddig tudom egyensúlyban tartani a szarkazmusom és a tudatalattim? Lehet, egyszer csak random kiválasztok egy szimpatikus, könnyűnek tűnő elvárást, és piff-paff, dirr-durr, kiégek.