Rázom, s ők magyarázzák

Van-e értelme vagy nincs? Értelme ugyan van a panasznak, a felkiáltásnak tova felfelé, csak haszna nincs. Soroljam?

Él a szólás, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. És itt meg is állhatunk, mert ott tartunk, ahol a dicsőséges román kommunista diktatúra idején. Máris mondom a román megfelelő szólást, rögvest.

Kis történet, ismerheti is az olvasó. 1988 tavaszán már öt éve kirúgott, „áttelepített” szerkesztő voltam. És a türelmem legtúlsó határán. Előre megfontolt szándékkal ünneplőbe öltöztem, vittem az 1,5 soros, román nyelvű levelem borítékban, a szekuritáte kapusszobájánál jelentkeztem, mondván, itt adom át önöknek levelem, továbbítsák a parancsnoknak. Öt perc múlva visszahívtak telefonon. Meghallgattak. A parancsnok aztán kikísért a házból – és itt a lényeg. Azt mondja kedélyesen a kapuban, van a román népköltészetben egy szólás: gura bate curul. Azaz: a száj miatt verik a feneket.

A szólásnak lehet értelme, ha haszna nincs is. Jelentem hát céllal vagy céltalanul, azt se tudván, hová s kihez, hogy kies városunkban, Sepsiszentgyörgyön rendszeresen szinte minden hétvégén elveszik, elzárják, Dunába vagy budiba vetik az internet, a számítógép működését. Nincs. Nem tudsz írni, olvasni, csak az ősi román módon.

Megszokhattuk volna már az előző rendetlen rendszerben, hogy rendre mindent elvettek. El a tévét, el a villanyáramot, a vizet, a gázt. Egyik ilyen alkalommal nyitotta ki Zsoldos Árpád színművészünk – nyugodjék békében! – a színház emeleti ablakát este sötétben, és kikiáltotta: kisváros, este van, zárjátok el a levegőt!

Szombaton és vasárnap internet kampec. Mondhatnánk más-más nyelven a tömör szólásokat, egy a felelet: ki nem sz…rja le!

Fenntartom a jogot ki nem önteni mosogatólével a tányért is. Csak legalább azt tudnánk meg, hová fordulhatunk hétköz- és ünnepnap egyaránt magyarázatért. Mert én rázom, rázom a fát, a másik meg magyarázza.