Reménykedjünk!

„Advent első vasárnapján arról beszéltem, hogy mi itt, Csíkszeredában egy közösség vagyunk. És ennek a közösségnek román anyanyelvű tagjai is vannak. Intézményként, városházaként a román állam ünnepén meg kell adnunk a tiszteletet!” Mindezt Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere írta a közösségi oldalán, válaszul a honfitársai részéről ért támadásokra, amiért a prefektus kérésére fényfestéssel piros–sárga–kékre színezték a szakszervezetek művelődési házát a román nemzeti ünnep alkalmából.

Egyetértek az elöljáróval. Valóban meg kell adnunk a velünk együtt élő románoknak a tiszteletet, és nem csak az állami ünnepük alkalmából. Még akkor is, ha a magyarság számára de­cember 1. gyásznap volt és marad, mert a hátba támadásunk és az elárultatásunk évfordulója. Nekik azonban van okuk az ünneplésre, és hagyni kell, hogy tegyék. Azt viszont nem várhatják el tőlünk, hogy együtt örvendezzünk velük. És azt sem, hogy szemet hunyjunk az ilyenkor Sepsiszentgyörgyre csődített és az országból való kiebrudalásunkat követelő csőcselék magatartása fölött. Az idén azonban ez a román nemzet becsületén évről évre foltot ejtő gyalázatos megnyilvánulás elmaradt.

Tudom, a tiszteletadásnak csak akkor van értelme, ha kölcsönös, és azt is, hogy ettől, sajnos, még távol állunk. Sőt, hosszasan sorolhatjuk a minket ért sérelmeket, a nemzeti jelképeink közterületen való használata miatt kirótt büntetésektől, Beke István és Szőcs Zoltán megalapozatlan bebörtönzésén keresztül, az úzvölgyi haditemetőnk meggyalázásáig. De ezekre nem válaszolhatunk hasonlóan aljas módon, hiszen akkor nem lennénk különbek a felsorolt gaztettek elkövetőinél. Ráadásul elvesztenénk a jogainkért folytatott harc erkölcsi alapját is.

Ugyanakkor vegyük észre, hogy a viszonzatlan gesztusok és nemtelen támadások okozta csalódások mellett biztató jeleket is észlelhetünk. Gondoljunk csak a Brassó megye határát magyar nyelven is megjelölő, főút menti táblára, amelynek a kifüggesztése miatt perelni kényszerült a szomszéd megye 99 százalékban románokból álló tanácsa. És megtették. Vagy az idei március 15-én a román polgármester jóvoltából piros-fehér-zöld színekben tündöklő, Brassó fölé magasodó hegyoldalra. Jusson eszünkbe mindez, és reménykedjünk, hogy végül a felebaráti szeretet és a józan­ész győzedelmeskedik.