Rend a csillaghullásig

Mindig is óvakodtam a magam példabeszédeiben előhozakodni a bicskával, mint székely szemléltető eszközzel. Éppen azért, mert nem általánosítható. Most itt a nyakunkon nekünk is a riasztó járvány, aztán igyekszünk számba venni lehetőleg mindent, ami javunkra lenne. Így láthatom magam előtt orvosainkat, akik sokszorozzák munkaóráikat, hiszen ebben is nagy gyakorlatuk lehetett. Menekülnek ugyanakkor betegeik is, mint eddig, a munkanélküliség elől. Egy nátha beszorozva vírusbokorral máris az éhség rémeit idézi. Ha csak hírből is, de ez is ismert. Azt is tanulják iskolán kívül is a tanulók, mennyi minden jár tanulsággal az életükben. Magam is tanárkodtam öt éven át – édesanyánk mellett és utána is mindig ott a példatár jókedvben s bőségben, fenn nagy betűkkel az okos, fekete táblán.

Okosak meg okoskodók sietve oldoznak fel, megfogadván többé vagy kevésbé a tanácsokat. Azért éppen most, mert tudják, magam is világgá kiáltottam százszor velük együtt a dühödten támadó koronások szükségszerű kitakarodását. Most is, lám,  hagyom itt pár percre én népemet, sietek tova egy óceánnál arrébb, ott áll a parton Hemingway, tisztelettel jelentem, mi magyarok s azok közt “pláne” székelyek, mindent megteszünk magunkért s másokért az emberiség általános ijedelmének hullámverésében… És a megviselt  Kuba fölött, vagy csak az én erdélyi szemem mögött, megvilágosodik az ég tengere, azon a regényíró törvénye: Az ember nem arra született, hogy elpusztítsák. Az embert meg lehet ölni, de elpusztítani nem lehet soha.

Bármennyire is kiszolgáltatott az ember, mármint mi magunk is, ilyen nagy gondjainkban is a rendet követeljük köpönyegforgatóktól és munkakerülőktől egyaránt. Azt a törvényes rendet, mely bajban vet számot a rendet vágók mögött és fölött, el a csillaghullásig. Székelyek és más munkaszeretők kezében minden szerszámmá válik, ha megnő a gond és sodrása a bajnak. Igazodni és segítségre lenni csak így lehet. A törvény érvényes akadémiáktól tányérnyalókig.